Foucault ingája

"A föld forog, de az a pont, amelybe a huzal kapaszkodik, a világegyetem egyetlen szilárd pontja." Umberto Eco, A Foucault-inga

Z_1.jpg

Pendulum a Facebookon

Friss topikok

Címkék

1918 (1) 1946 (1) 1956 (2) 1968 (1) Ady Endre (1) afro-amerikaiak (1) agymosás (1) Ahmet Merabet (1) aláírásgyűjtés (1) alaptörvény (1) alkotmány (1) Andalúzia (1) Anglia (1) antiszemitizmus (3) Argentína (1) Árpád-ház (1) árvíz (1) aszály (1) Azerbajdzsán (1) Baltimore (1) Bayer Zsolt (1) bevándorló (1) bevándorlók (6) Budapest (1) bűnözés (2) centralisták (1) Central European University (1) CEU (2) Charlie Hebdo (3) Chicago (1) cigány (1) cigánytelep (1) civil szervezetek (1) civil társadalom (4) civil törvény (1) Dánia (1) DCLeaks (1) Debrecen (1) dehumanizáció (1) demokrácia (6) diákmozgalmak (1) DK (1) drog (1) egyesületek (1) Egyesült Királyság (1) egyetem (1) egyetemisták (1) egyház (4) Együtt (1) ellenzék (2) El Salvador (1) emberi jogok (6) emlékmű (1) Eötvös József (1) esőzés (1) EU (1) Eurázsiai Unió (1) euro2016 (1) feketék (1) fenntartható fejlődés (1) Ferenc pápa (1) Ferguson (1) Fidesz (2) foci (1) forradalom (1) Franciaország (1) futball (1) gettó (2) globális felmelegedés (1) gondolatrendőrség (1) gyűlöletbűncselekmények (1) halálbüntetés (1) Hans Küng (1) hazafiság (1) házasság (1) Haza és Haladás (1) holokauszt (2) homoszexualitás (2) Horthy-korszak (3) I. Ferenc (2) I. Géza (1) II. János Pál (1) iliberális (1) illiberális állam (2) illúziók (1) imázsfilm (1) integráció (1) internetadó (1) iskola (1) iskolai szegregáció (1) Iszlám (5) iszlám (1) Jászi Oszkár (2) jogévdők (1) jóléti razzia (1) Jorge Mario Bergoglio (2) Joseph Ratzinger (1) Józsefváros (1) kábítószer (1) kálizok (1) karikatúra (1) Károlyi Mihály (1) katedrális (1) katolikus (5) Kazakhsztán (1) kereszténység (8) keresztes háborúk (1) kisalkotmány (1) klímaváltozás (1) Koch (1) Köln (1) konzervatív (1) kormány (1) környezetvédelem (1) közöny (1) Libanon (1) liberális (3) liberális demokrácia (2) liberalizmus (5) Litván György (1) Lukács Móric (1) Magyar Hírlap (1) mecset (1) melegek (2) menekült (1) menekültek (6) menekülttábor (1) merénylet (1) migráció (1) migránsok (1) mocskos háború (1) Mohammed (1) Momentum (2) MSZP (1) multikulturalizmus (1) muszlimok (4) muzulmán (1) muzulmánok (2) nacionalizmus (1) Nagy-Britannia (1) narkógettó (1) nemi erőszak (1) neoliberalizmus (1) népszavazás (2) NER (1) no-go zónák (1) Nolimpia (1) oktatás (1) olimpia (1) Open Society Foundations (1) Orbán Viktor (7) Oroszország (1) őszirózsás forradalom (1) pápa (4) Párizs (1) patkányok (1) PISA (1) plakátkampány (1) politikailagkorrekt (1) politikai korrektség (1) polkorrekt (1) Prohászka Ottokár (1) Putyin (1) rasszizmus (3) reformkor (1) rezsiszilárd (1) roma (1) Róma (1) Romero (1) sajtószabadság (1) sarki jég olvadása (1) Soros György (5) stadion (1) szabadság (1) Szalay László (1) szárazság (1) szegregáció (1) szekértábor (1) szekuláris (1) Szent Korona (1) szeretetteljes felzárkóztatás (1) Szijjártó Péter (1) Szíria (1) szólásszabadság (2) Tádzsikisztán (1) tengerszint emelkedése (1) teológia (2) terrorizmus (2) titkosszolgálat (1) Tormay Cécile (2) történelmi alkotmány (1) Trump (1) Tübingen (1) tüntetés (2) Uganda (1) Ukrajna (1) USA (3) Vaclav Havel (1) vallásszabadság (1) Videla (1) vihar (1) Wass Albert (1) XVI. Benedek (1) zsidók (2) Címkefelhő

Hőség és vihar: ideje elgondolkodni a klímaváltozás okain

2015.08.18. 16:07 Pendulumblog

cc_raindrying_v1.jpgIdén Európa-szerte hőségrekordok dőltek meg. A száraz meleget szokatlanul heves viharok, vagy monszunszerű esők szakítják meg. Az extrém időjárási viszonyokat a legtöbben a természet szeszélyének számlájára írják. Feljebb kapcsolják a légkót vagy az ablaktörlőt, és káromkodva meghúzzák magukat az autójukban, amíg jobbra fordul az idő. Az közben az eszükbe sem jut, hogy éppen abban a fémládában ülnek, aminek a gázkibocsátása a leginkább felelős az időjárás ámokfutásáért.

Gyerekkoromban minden nyarat a Tisza partján töltöttem. Imádom ezt a folyót. Az elmúlt években sajnos csak ritkán volt alkalmam felkeresni, de meglepődtem, a gyermekkori emlékeimhez képest mennyire alacsony a vízállása. Sajnos nem pusztán az emlékeim játszottak csalóka játékot velem. Idén minden idők legalacsonyabb vízállását mérték a Tiszán – a kiskörei vízlépcső körülbelül úgy néz ki, mintha egy Mad Max filmhez szolgáltatna díszletet. És nem ez az egyedüli nyugtalanító hír, ami arra utal, hogy alapvető klímaváltozás küszöbére értünk. Ott van például a gyermekkori tiszaparti nyarak egy másik elmaradhatatlan szereplője, a Fehér Gólya. Vajon lehet-e teljes magyar nyár anélkül, hogy ne figyelnénk meg, ahogy a kéményeken, a villanyoszlopokon rakott fészkében kelepel, ahogy az ártéri réteken keresgél táplálék után, ahogy kényelmes szárnycsapásokkal szeli a levegőeget?

golya_3.jpg

Nos, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén nyáron figyelmezetett arra, hogy a gólyák az elmúlt egy-két évben jóval kevesebb időt töltenek nálunk, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. A gólyák korábban augusztus 20. körül keltek útra Afrikába, hogy ott töltsék a telet. Az elmúlt években azonban az indulás időpontja egyre korábbra tolódott, idén a szokásosnál már 2-3 hétten hamarabb megkezdték az ország elhagyását. Erre a szokatlanul erős hőség miatt került sor. A gólyák ugyanis – a közhittel ellentétben – nem békákat, hanem elsősorban rovarokat fogyasztanak. A hőség miatt azonban a gyep hamarabb kiégett, a rovarok is megfogyatkoztak, így a gólyák éhkoppon maradtak. Ezért döntöttek úgy, hogy hamarabb útra kelnek. Már nem kell a jegesmedvék példájához nyúlnunk ahhoz, hogy szemléltessük: egy egész ökoszisztémán belüli tápláléklánc bolydul meg az időjárás változása miatt. Az időjárás változása, az egyre gyakoribb hőségek, az egyre extrémebb viharok pedig nem véletlenszerűek. A klímaváltozás szorosan összefügg az emberi tevékenységgel, ráadásul jóval gyorsabb és drámaibb következményekkel járhat, mint valaha képzeltük.

screen_shot_2015-08-18_at_15_37_31.png    Volt egyszer egy Tisza... (fotó: MTI)

Július 20-án James Hansen, a NASA klimatológusa, aki 1988-ban az elsők között hívta fel világ közvéleményének figyelmét a globális felmelegedésre, aggasztó bejelentést tett. Az Antarktisz partjainál végzett kutatásaiból arra következtett, hogy a sarki jégsapkák jóval gyorsabban olvadnak, mint azt korábban a tudósok feltételezték. Előrejelzései szerint a grönlandi és antarktiszi jég olvadása alig 50 év alatt a tengerszint több, mint 3 méteres növekedését eredményezheti! “Arra következtettünk,” írja, “hogy a több méteres tengerszint-emelkedés elkerülhetetlenné vált. Egy ilyen hatalmas tengerszint-emelkedés szociális és gazdasági hatásai pusztítóak lesznek. Nem nehéz elképzelni, hogy a kényszerű migráció miatti konfliktusok és a gazdasági összeomlás kormányozhatatlanná teszik a világot, és veszélyeztetik a civilizáció szerkezetét.”

“Biztos túloznak, egyébként is, mit érdekel engem itt az Alföldön, hogy emelkedik a tengerszint?” – kiálthat fel az olvasó. A tengerszint emelkedése azonban nem csupán néhány sziget elsüllyedését eredményezné. Jelenleg több mint 600 millió ember él 10 méternél alacsonyabb tengerszint feletti magasságú partvidékeken, az ötmilliónál nagyobb lakosságú metropoliszok kétharmada ilyen területeken fekszik. Ezek a városok a világgazdaság motorjai, pusztulások érintené a magyar gazdaságot is. Azok, akik a jelenlegi migrációt népvándorlásként aposztrofálják, vajon mit mondanak majd akkor, amikor több százmillió ember kényszerül elhagyni az otthonát? És bár a Kárpát-medence viszonylag szerencsés földrazji fekvésű, de az éghajlat melegedése, a nagyobb aszályok és a nagyobb árvizek, így is a mezőgazdaságunk összeomlását eredményezhetik.

A jég olvadása ráadásul másként is érintheti az éghajlatunk alakulását. Ha túl sok édesvíz kerül az óceánokba, az felboríthatja a tengeráramlatokat, amelyek az európai éghajlat fő szabályozói. Hollywood meg is filmesítette, mi történhet, ha leáll az Atlanti-Óceán meleg áramlata, a Golf-áramlat. A Holnapután című film forgatókönyve – a napok alatt bekövetkező drasztikus klímakatasztrófa és jégkorszak – csupán a fikció világába tartozik. Azonban valóban lehetséges folyamatokra figyelmeztet, még ha azok jóval hosszabb idő alatt is következnek be. A Nature Climate Change című folyóirat 2015 márciusi számában klímakutatók által publikált tanulmány szerint a Golf-áramlat jóval gyorsabban lassul, mint korábban feltételezték. Ez paradox módon hidegebb éghajlatot is eredményezhet Európában, ami nem kevesebb gazdasági és társadalmi ártalommal járna.

screen_shot_2015-08-18_at_15_40_40.png
Az igazság az, hogy még a legfelkészültebb klímakutatók sem tudják pontosan modellezni az éghajlat változását az elkövetkező száz évben. Túl sok az ismeretlen tényező: bizonyos folyamatok exponenciálisan felgyorsulhatnak és felerősíthetik egymást. Két dologban azonban ma már egyetértenek a klímakutatók. Abban, hogy a jelenlegihez hasonlóan jelentős klímaváltozásra több, mint 10 ezer éve nem került sor, és hogy ennek a változásnak a legfontosabb tényezője mi vagyunk. Az emberi civilizáció, amely a fosszilis energiaforrások elégetésére épül, amely a természeti erőforrások pazarló felemésztésével felborítja a bolygó törékeny egyensúlyát. Sokan emlékeztetnek rá, hogy a bolygó átélt már jóval szélsőségesebb klímaváltozásokat is. Ez így van. Azonban az emberiség még soha nem nézett szembe ilyen gyors és ilyen drámai klímaváltozással, sem pedig az ökoszisztémák egész sorának gyors és tömeges összeomlásával.

Nem nehéz belátni, hogy ennek már a mi életünkben is rendkívül káros következményei lesznek, az unokáink életére pedig egyenesen katasztrófálisak. Az igazi rejtély számomra az, hogyan képes az ember folytatni a fenntarthatatlan életmódját, miközben annyi jel mutat a közelgő katasztrófára? Azok az emberek, akik mindent megtesznek a gyermekeik és unokáik jóllétéért, akik egész életükben azért dolgoznak, gyűjtenek, hogy majd az utódaiknak jobb legyen, mint nekik, hogyan nem képesek látni, hogy éppen a jelenlegi életformájuk pusztítja el a következő generációk életterét?

A válasz persze egyszerű: a szükséges változásokhoz az kellene, hogy az ember kilépjen a komfortzónájából és feladja elavult konvencióit a jó életről. Nem, nem gondolom azt, hogy a megoldás az lenne, ha visszatérnénk valamiféle premodern életmódhoz, de enélkül is rengeteg dolgon változtathatunk.  

Így például meg kell változtatnunk a közlekedésről alkotott elképzeléseinket, arról, hogy benzinmotorokkal hajtott fémládákban való napi száguldozás nélkül nem élhetünk teljes életet. Ha most nem ülünk inkább kerékpárra, ha nem szorítjuk vissza a nagyvárosi autóforgalmat, ha most nem fejlesztjük a tömegközlekedést, akkor a leszármazottaink legfeljebb teve- vagy szamárháton közlekedhetnek majd. Ha a Paks2-höz hasonló projektek helyett nem állunk át fokozatosan a fenntartható energiaforrásokra, ha nem javítunk sürgősen a lakossági és ipari energiafelhasználás hatékonyságán, ha nem fejezzük be az ivóvíz pazarlását, akkor az unokáink majd tarthatják a gyertyát, amíg a gyerekük a lavórban mosdik. Ha nem alakítjuk át gyökeresen az étrendünket, ha nem mondunk le a termőterületek és ivóvízkészletek túlnyomó többségét felemésztő, a globális felmelegedés legalább 15-20%-árt felelős húsfogyasztásról, akkor az unokáink éhezni fognak. Ha nem fejezzük be a tengeri halak jelenlegi szintű túlhalászatát és túlfogyasztását, akkor néhány évtizeden belül kihalnak azok a halfajták, amelyek ma tonnaszámra rohadnak el az áruházakban és az éttermekben. Persze lehet, hogy az óceánok szennyezése miatti savasodás már egyébként is elvégzi ezt a feladatot, aminek következtében mellesleg a korall-zátonyok is végképp elpusztulnak. És még folytathatnám a sort - a zöld szervezetek meg is teszik. 

Örök kérdés, hogy ezeknek a változásoknak alulról vagy felülről kell-e jönniük? A politikusok a felelőtlen polgárokra mutogatnak, a polgárok a felelőtlen politikusokra, esetleg multinacionális nagyvállalatokra, és a végén senki sem tesz semmit. Nem ülök biciklire, mert nincsenek kerékpársávok és túl sok az autó. Nem csinálunk kerékpársávot és nem korlátozzuk az autóforgalmat, mert túl sokan autóznak. Nem leszek vegetáriánus, mert attól még a húsipar éppúgy virágozni fog – nem alakítjuk át az élelmiszeripart, mert a fogyasztók húst akarnak zabálni.

És aztán még ott van a szociális dimenzió: éppen a gazdagok és a hatalmasok a legkevésbé érdekeltek abban, hogy megváltoztassák az amúgy jóval nagyobb ökológiai lábnyomot hagyó életformájukat, hiszen ők a vagyonuk segítségével ellensúlyozhatják a klímaváltozás hatásait. Ezt támasztják alá a Magyarországon végzett közvéleménykutatások is, amelyek szerint éppen a legfelső százalékba tartozók törődnek a legkevésbé a klímaváltozással. Márpedig éppen nekik van a legnagyobb hatásuk a politikai döntések kialakítására. Nem véletlen, hogy a politikai elit számára a civilizáció fenntartható pályára állítása jobb esetben legfeljebb a retorika szintjén rendelkezik jelentősségel. Rosszabb esetben faölelgető, zavaros fejű hippik idealista motyogásának állítják be az egészet. Tény, hogy emögött van egy tudatosság: a világot jelenleg irányító gazdasági és politikai elitnek egyszerűen nem érdeke, hogy hatékony válaszokat találjon a klímaváltozás kérdésére. De nem értek egyet azokkal, akik valamiféle titkos globális összeesküvést sejtenek emögött. Az ilyen konteók soha nem könnyítették meg a társadalmi változást, inkább csak megbénították az embereket. Azokkal viszont egyetértek, akik azt mondják, hogy nem találhatunk módot az ökológiai katasztrófa elkerülésére anélkül, hogy a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek problémájára megoldást találnánk.        

Szerintem a változásnak egyszerre kell jönnie alulról és felülről. Az egyén felelőssége, hogy változtasson az életformáján, akár úgy, hogy feladja (vagy legalább csökkenti) a húsfogyasztását, hogy autó helyett biciklire ül, vagy legalábbis meghagyja az autót hosszabb utazásokra, hogy nem nyomatja a légkondicionálót a nyári hőségben, hogy nem pazarolja a vizet, hogy odafigyel arra, amit vásárol, hogy szelektíven gyűjti a szemetet. Az is az egyén felelőssége, hogy ne szavazzon olyan politikai pártra, ami nem tesz azért, hogy fenntartható pályára állítsa a gazdaságot, a közlekedést. Hogy aktív polgárként számon kéri a hatalmon az ezzel ellentétes döntéseket (pl. Paks2). Hogy a szűkebb és tágabb politikai környezetében részt vesz azokban az akciókban, kampányokban, amelyek a fenntarthatóságot tűzik ki célul. Az állam felelőssége, hogy szemléletet formáljon, és hogy olyan jogi, politikai környezetet teremtsen, amely elősegíti a változást, bármennyire is kényelmetlen ez bizonyos lobbiérdekek számára. Hogy képes legyen súlyának megfelelően kezelni a fenntarthatóság kérdését még akkor is, amikor egyébként ezer más ügy tölti ki az újságok hasábjait. Meggyőződésem, hogy ha száz év múlva utódaink visszanéznek majd a 2015-ös évre, eltörpülnek majd az általunk élet-halál kérdésnek tartott politikai csatározások amellett, hogy mennyire szűklátókörűen pazaroltuk a természet erőforrásait.

Amennyiben az államgépezet minden életmód- és szemléletformáló eszközét hadba állítaná a fenntarthatóság érdekében, hatalmas változásokat lehetne elérni. Még így is kicsi az esély, hogy a jelenlegi nyugtalanító folyamatokat le lehet állítani. A kérdés ma már nem az, hogy lesz-e katasztrófa, hanem az, hogy mekkora, és hogy a civilizációnk képes lesz-e túlélni azt. A szomorú az, hogy ezt jelenleg még a gólyák is jobban értik és érzik, mint az emberek.

A bejegyzés trackback címe:

http://pendulum.blog.hu/api/trackback/id/tr847715698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.