Foucault ingája

"A föld forog, de az a pont, amelybe a huzal kapaszkodik, a világegyetem egyetlen szilárd pontja." Umberto Eco, A Foucault-inga

Z_1.jpg

Pendulum a Facebookon

Friss topikok

Címkék

1848 (1) 1918 (1) 1918. november 16 (1) 1919 (1) 1938 (1) 1946 (1) 1956 (2) 1968 (1) Ady Endre (2) afro-amerikaiak (1) agy (1) agymosás (1) Ahmet Merabet (1) aláírásgyűjtés (1) alaptörvény (1) alkoholizmus (1) alkotmány (1) Andalúzia (1) Anglia (1) antiszemitizmus (7) apátia (1) Argentína (1) Árpád-ház (1) árvíz (1) aszály (1) autokrácia (2) Azerbajdzsán (1) balliberális (1) baloldal (1) Baltimore (1) Bayer Zsolt (1) Bécsi döntés (1) bevándorló (1) bevándorlók (7) Bibó István (1) Böhm Vilmos (1) bolygó (1) Budapest (1) bűnözés (2) centralisták (1) Central European University (1) CEU (2) Charlie Hebdo (3) Chicago (1) cigány (1) cigánytelep (1) civil szervezetek (1) civil társadalom (5) civil törvény (1) családon belüli erőszak (1) Dánia (1) darabont (1) DCLeaks (1) Debrecen (1) dehumanizáció (1) demokráca (1) demokrácia (9) diákmozgalmak (1) diéta (1) diktatúra (1) Diner-Dénes József (1) DK (1) drog (1) egyesületek (1) Egyesült Királyság (1) egyetem (1) egyetemisták (1) egyház (4) Együtt (1) élelem (1) elit (1) ellenforradalom (1) ellenzék (2) elme (1) első köztársaság (1) El Salvador (1) emberi jogok (8) emigráció (1) emlékmű (1) Eötvös József (1) esőzés (1) étkezés (1) EU (1) Eurázsiai Unió (1) euro2016 (1) Európa (1) fasizmus (1) fehérterror (1) feketék (1) Felvidék visszacsatolása (1) felvilágosodás (2) fenntartható (1) fenntartható fejlődés (1) Ferenc pápa (1) Ferguson (1) Fidesz (2) foci (1) fogyatékkal élők (1) fogyatékos (1) forradalom (1) forradalom és szabadságharc (1) Franciaország (1) Francia Kiss Mihály (1) futball (1) gettó (2) globális felmelegedés (1) globalizáció (1) gondolatrendőrség (1) gondolkodás (1) groupthink (1) győzelmi beszéde (1) gyűlöletbűncselekmények (1) hajléktalanság (1) haladás (1) halálbüntetés (1) Hans Küng (1) Harmadik Birodalom (1) haza (4) hazafiság (3) házasság (1) haza és haladás (1) Haza és Haladás (1) Héjjas Iván (1) heti válasz (1) Himnusz (1) Hódmezővásárhely (1) holokauszt (3) homoszexualitás (2) Horthy-korszak (4) Horthy Miklós (1) hús (1) húsipar (1) húsmentes (1) Huszt (1) I. Ferenc (2) I. Géza (1) II. János Pál (1) iliberális (1) illiberális (1) illiberális állam (2) illiberális demokrácia (1) illúziók (1) imázsfilm (1) integráció (1) intelligencia (1) internetadó (1) iskola (1) iskolai szegregáció (1) iszlám (1) Iszlám (5) isztambuli egyezmény (1) Izsák (1) Jászi Oszkár (4) jogévdők (1) jóléti razzia (1) Jorge Mario Bergoglio (2) Joseph Ratzinger (1) Józsefváros (1) Justus Pál (1) kábítószer (1) kálizok (1) karikatúra (1) Károlyi Mihály (3) katedrális (1) katolikus (5) Kazakhsztán (1) kereszténység (8) keresztes háborúk (1) Kína (1) kisalkotmány (1) klímaváltozás (1) Koch (1) kognitív tudomány (1) Kölcsey Ferenc (3) Köln (1) kommunizmus (1) konzervatív (1) kormány (2) környezetvédelem (1) Kossuth Lajos (1) közöny (1) köztársaság kikiáltása (1) Kristályéjszaka (1) kultúrharc (1) Kunfi Zsigmond (1) lakásszegénység (1) lakóotthon (1) lapbezárás (1) Libanon (1) liberális (4) liberális demokrácia (3) liberalizmus (12) Litván György (2) Lovassy László (1) Lukács Móric (1) Magyar Hírlap (1) március 15 (1) mecset (1) média (1) megértés (1) megismerés (1) melegek (2) menekült (1) menekültek (6) menekülttábor (1) merénylet (1) Metternich (1) migráció (1) migránsok (2) mocskos háború (1) Mohammed (1) Momentum (2) Mónus Illés (1) MSZP (1) műanyag (1) műanyagszennyezés (1) multikulturalizmus (1) muszlimok (4) muzulmán (1) muzulmánok (2) nácik (1) nacionalizmus (4) Nagy-Britannia (1) nagyivók (1) narkógettó (1) Németország (1) nemi erőszak (1) nemzet (4) neoliberalizmus (1) Népszava (1) népszavazás (2) NER (1) NIMBY (1) no-go zónák (1) nők jogai (1) Nolimpia (1) oktatás (2) olimpia (1) Open Society Foundations (1) Orbán Viktor (9) Oroszország (1) országgyűlési ifjak (1) országgyűlési választások (1) őszirózsás forradalom (1) pápa (4) Parainesis (1) Párizs (1) patkányok (1) patriotizmus (1) Petőfi Sándor (2) PISA (1) plakátkampány (1) Polányi Károly (1) Polányi Laura (1) Polányi Mihály (1) polgári radikálisok (1) polgárjogok (1) politika (1) politikailagkorrekt (1) politikai korrektség (1) polkorrekt (1) populizmus (3) Prohászka Ottokár (1) pszichiátrai betegek (1) Püspökladány (1) Putyin (2) rasszizmus (3) reformkor (3) rezsiszilárd (1) Róma (1) roma (1) romantika (1) Romero (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) sarki jég olvadása (1) Soros György (5) stadion (1) szabadság (2) szabadságjogok (3) Szabó Ervin (1) Szalay László (1) szárazság (1) szavazás (1) századelő (1) szegregáció (1) szekértábor (1) szekuláris (1) Szende Pál (1) Szent Korona (1) szeretetteljes felzárkóztatás (1) Szijjártó Péter (1) Szíria (1) szociáldemokrácia (2) szocializmus (1) szólásszabadság (2) Szózat (1) Tádzsikisztán (1) Tanácsköztársaság (1) Társalkodási Egyesület (1) tej (1) tengerszint emelkedése (1) tények (1) teológia (2) terrorizmus (2) titkosszolgálat (1) tojás (1) Tormay Cécile (2) történelem (1) történelmi alkotmány (1) Trump (2) Tübingen (1) tudás (1) tudatlanság (1) tüntetés (2) Uganda (1) Ukrajna (1) USA (3) Vaclav Havel (1) választás (3) választás 2018 (2) választójog (1) vallásszabadság (1) vega (1) vegán (1) vegetáriánus (1) Videla (1) vihar (1) Vörösmarty Mihály (1) vörösterror (1) Wass Albert (1) XVI. Benedek (1) zsidók (4) Címkefelhő

Hogyan vált Ratzinger reformerből inkvizítorrá?

2013.03.04. 06:18 Pendulumblog

Hans Küng and Benedict.jpgSokan sokféleképpen ítélik meg XVI. Benedek pápa életművét. Egyesek szerint II. János Pál örökségének folytatójaként sokat tett azért, hogy megőrizze az egyház egységét és integritását egy egyre zavarosabb korban. Mások szerint elsősorban ő tehet arról, hogy az egyház még mindig a középkorban dagonyázik és egyre nagyobb szakadék választja el a világtól. Nem tisztem eldönteni ezt a vitát. Ratzinger életpályája mindenesetre bővelkedett a fordulatokban, ezek közül is az egyik legjelentősebb a 60-as évek végén történt. Vajon hogyan vált a Második Vatikáni Zsinat idején még reformernek számító teológusból az “Úr Rotweilere”, aki az inkvizíció örököseként könyörtelenül lecsapott a liberális elhajlókra? 

A Második Vatikáni Zsinat (1962-65) a katolikus egyház 20. századi történetének kétségkívül legjelentősebb eseménye volt. A zsinat határozatai és dekrétumai új fejezetet nyitottak az egyház és a világ kapcsolatában, alapvető hatást gyakoroltak az egyház önmagáról és a világról, illetve a világnak az egyházról alkotott képére. A zsinat döntéseit leginkább befolyásoló gondolkodók – mint például Yves Congar, Henri de Lubac, Marie-Dominic Chenu, Karl Rahner – az ún. új teológia (Nouvelle Theologie) irányzatához tartoztak. Elvetették mind az ultramontán tradicionalizmust, mind a liberális modernizmust, és megpróbálták az egyházat visszavezetni annak gyökereihez, az egyházatyák korához. Számukra az egyház modern világhoz való alkalmazkodása (aggiornamento) elválaszthatatlan volt a forrásokhoz való visszatérés (ressourcement) programjától. Míg XII. Piusz pápa a Humani generis kezdetű enciklikájában élesen elítélte az új teológia képviselőit, addig XXIII. János pápa fontos szerepet juttatott nekik az általa összehívott zsinaton.

rahner-ratzinger_med-3_1.jpegA zsinati atyák két legfiatalabb teológus tanácsadója (periti), Hans Küng és Joseph Ratzinger mindketten a Nouvelle Theologie hatása alatt álltak, és aktív szerepet játszottak a határozatok megszövegezésében. A zsinat lezárultával mindketten nagy lelkesedéssel láttak neki az egyháznak a zsinat szellemében való megújításához, hiszen ahogy Pál apostol mondta: “A betű öl, a Lélek éltet”. Küng 1966-ban katedrához juttatta Ratzingert a korabeli keresztény világ egyik legpezsgőbb szellemi műhelyében, a Tübingeni Egyetemen, amelynek ő akkor már az egyik népszerű sztároktatója volt. Küng széleskörű szellemi kapcsolatokat ápolt az egyetem többi oktatójával, Ratzinger viszont visszahúzódó életet élt. Eltérő vérmérsékletüket és személyiségüket jól jellemezte, hogy Küng Alpha-Romeoval rótta a város utcáit, míg Ratzinger biciklivel járt a munkahelyére. Mindennek ellenére barátok lettek, és rendszeres heti találkozókon vitatták meg a teológia égető kérdéseit, amelyekben ekkor a legtöbbször még egyetértettek. Útjaik azonban hamarosan kettéváltak. 

chimage.jpegEbben nagy szerepet játszott a 60-as években a német egyetemeken kibontakozó diákmozgalom, ami mély benyomást gyakorolt Ratzinger későbbi gondolkodására. A diákmozgalom, mint a világ más országaiban, itt is komplex demográfiai és szociológiai tényezőkre volt visszavezethető – a német ifjúsági mozgalom sajátossága elsősorban az ország náci múltjára való reflexió, a nemzeti önvizsgálat kikényszerítésének igénye volt. Ennek jegyében a diákok az egyetemek poroszos, tekintélyelvű oktatási rendje ellen is lázadtak, gyakoriak voltak a polgári engedetlenségi akciók és a tanteremfoglalások. Maga Küng is úgy emlékszik vissza erre az időszakra, mint ami sok kellemetlenséget okozott neki, hiszen a diákok gyakran egyszerűen lehetetlenné tették az órái megtartását. Ratzingert azonban, aki eleve félénkebb és visszahúzódóbb személyiség volt, a radikális protestakciók mélységesen megrázták, és félelmet keltettek benne. Különösen kiverhette nála a biztosítékot, hogy a katolikus diákok azt követelték, hogy ők választhassanak káplánt maguknak, aki aktívan támogatja mozgalmukat. Az ifjúsági mozgalmak radikalizálódása nem kevés szerepet játszott abban, hogy Ratzinger a világra nyitott, a reformokat igenlő fiatalemberből egyre inkább a változásokkal szemben bizalmatlan, konzervatív férfivá érett.

De nem pusztán a diákmozgalomról volt szó. A Második Vatikáni Zsinat nyomán gyakran az egyházon belül is viharossá váló viták bontakoztak ki. Maga Benedek pápa később Nagy Szent Vazulra hivatkozva a nicea-i első egyetemes zsinat utáni káoszhoz hasonlította ezt az időszakot. Egyre növekvő ellenérzéssel figyelte, ahogy Marc Bloch, Tübingen népszerű marxista professzora nyomán egyes teológustársai, például Moltmann, a társadalmi forradalom támogatására szólítottak fel a “remény teológiája” nevében. Ratzinger szerint a divatos társadalomjobbító ideológiák veszélybe sodorták az Egyház valódi üzenetét – hiszen az evilágon megvalósítandó paradicsom utópiája háttérbe szorította a Krisztus második eljövetelére való várakozást. Ez oda vezethet, hogy az ember saját istenévé válik. A kollégáival való ellentétek miatt Ratzinger egyre inkább jobbra tolódott, majd karrierje csúcsán váratlanul otthagyta Tübingent, és egy kevéssé ismert helyi katolikus folyóirat szerkesztőjévé vált.

images (27).jpeg1968-ban, amikor a diákmozgalmak világszerte kulminálódtak, egy másik válság is megrázta a katolikus világot. VI. Pál pápa júliusban bocsájtotta ki Humanae vitae kezdetű enciklikáját, a szexuális forradalomra adott radikális ellenreakcióként. Ebben a pápa elítélte a születésszabályozási eszközök, így például a kondomok használatát, illetve a természeti törvénnyel ellentétesnek és erkölcstelennek minősítette a terhességmegszakítás minden formáját. Ebben az ügyben konfrontálódott először komolyan a két korábbi jóbarát, Hans Küng és Joseph Ratzinger. Küng, együtt az új teológia olyan neves képviselőivel, mint például Ratzinger korábbi mentora, Karl Rahner, elítélték az enciklikát, mivel azt a zsinat szellemiségével összeegyeztethetetlennek tartották. Egyben ez volt az első olyan alkalom, amikor a világi katolikus közösségek egész sora fejezte ki elégedetlenségét egy pápai döntéssel szemben – ez annyira megrázta VI. Pált, hogy több enciklikát nem is adott ki életében.

Küng hamarosan a liberális katolikus irányzat egyik fő hangadójává vált, aki 1970-ben könyvet adott ki a pápai csalhatatlanság doktrínájának bírálatáról. Ebben amellett érvelt, hogy a pápai csalhatatlanság egy viszonylag új fejlemény (1870), ami nincs összhangban a Szentírás és az egyházatyák tanításával, sőt, ellentétes a katolikus hagyománnyal. Ratzinger 1971-ben tanácsadóként vett részt az inkvizíció utódszervezete, a Hit Kongregációja által Küng ellen indított eljárásban, és hozzájárult ahhoz, hogy a könyvet az egyház indexre tegye. Küng radikalizálódását ekkor már nem csak Ratzinger, hanem más pályatársai, így például Rahner is ellenérzéssel kísérte. 1976-ban Ratzinger és Rahner közös esszékötetet adtak ki, amelyben kritizálták Küng pápai csalhatatlanságról szóló tételeit. Küng hátbaszúrásként élte meg, hogy korábbi barátai nem kérték fel, hogy egy saját esszében védje meg álláspontját.

Küng és Rartzinger karrierje teljesen más ívet járt be: míg Küng folyamatosan elszigetelődött az egyházi mainstream-től, és 1979-ben még a tanítástól is eltiltották, Ratzingert II. János Pál pápa 1981-ben a Szent Kongregáció vezetőjévé nevezte ki, és ebben a minőségében könyörtelen harcot hirdetett a katolikus egyházon belüli olyan szellemi irányzatok ellen, mint például a radikális szociális reformokat követelő latin-amerikai felszabadítás teológia, vagy a papi nőtlenség eltörlését és a nők egyenjogúságát követelő laikus mozgalmak. Eközben sokat tett a zsinat döntéseivel szemben nyíltan fellázadó konzervatív, szakadár katolikus csoportok megbékéltetéséért. Saját misszióját abban látta, hogy erős várfalakkal bástyázza körül az egyházat és annak időtlen üzenetét a világ zavaros divatőrületeivel szemben, amelyek szerinte az egyház alapjait támadják meg. Küng teológiáját a “kényelmes idők” jelenségének tartotta, ami “lemondott a végső célok eléréséről”, és ami “nem vezet sehová”. 

grand-inquisitor.jpgKünghöz hasonlóan sok kritikus azzal vádolja Ratzingert, hogy elszabotálta a zsinati határozatok végrehajtását és megakadályozta az egyház egészségtelenül hierarchikus és tekintélyelvű, középkori és nem ókeresztény hagyományokra épülő szerkezetének reformját. Egyrészt a strukturális reformok megakadályozása, másrészt az egyes esetek titkosítása miatt személyesen is felelőssé teszik az egyháziak körében rémisztően elszaporodó szexuális abúzus esetekért. Küng egészen odáig megy, hogy a Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regényében megjelenő Nagy Inkvizítor alakjához hasonlította Ratzingert, aki még magát Jézus Krisztust is elítélné, ha ellentmondana az egyház dogmáinak.

Vajon szükségszerű volt a katolikus teológia liberális és tradicionalista irányzatának ilyen végzetes szakadása? Nem tudjuk. Az mindenesetre biztos, hogy a Második Vatikáni Zsinat szellemiségétől mi sem állt távolabb, mint az egyház frakciókra való felszabdalása, és egymásnak feszülése. A zsinat nagy öregjei, mint de Lubac vagy Congar, szomorú szemtanúivá váltak annak, hogy amitől az egységet remélték, abból széthúzás lett. Hasonlóan érezhetett Rotterdami Erasmus a 16. század elején, aki a humanizmus térhódításától az egyház békés reformját remélte, ehelyett tehetetlenül szemlélhette ifjúkori álmainak széthullását a vallásháborúkban. Nem tartozom azok közé, akik a Második Vatikáni Zsinat utáni időszak kudarcáért kizárólag egyik vagy másik oldalt, irányzatot teszik felelőssé, és démonizálják Küngöt vagy Benedek pápát.

Azt gondolom, hogy az egyház reformja elkerülhetetlen, és csak idő kérdésének tartom, mikor dőlnek meg az olyan agyaglábakon álló kolosszusok, mint például a papi nőtlenség. Ratzinger és a tradicionalisták tévedtek akkor, amikor Küngben, Leonardo Boffban és a hozzájuk hasonlókban kizárólag veszélyforrást láttak – valójában éppen nekik köszönhető, hogy a katolikus hit még mindig komoly vonzerőt gyakorol liberális világnézetű fiatalok tömegei számára. A radikális reformok türelmetlen képviselői ugyanakkor szintén tévedtek abban, hogy a változást túl gyorsan, a fordulatokat túl meredeken, a szembeszállást túl mereven fogták fel. Nem vetettek számot azzal, hogy bár az egyház folyamatosan változik, a világi intézményrendszerekhez képest jóval lassabban reagál a társadalmi változásokra. Az egyházban az igazi, tartós változás mindig átérlelt, szerves változás, ami megfelelő forrását a keresztény hagyományból meríti, nem pedig pusztán tudományos felismerésekből. Ahogy Henri de Lubac írja, “mielőtt a kereszténységet a modern nemzedékhez alkalmazkodva újrafogalmaznánk, elengedhetetlenül szükséges az, hogy a kereszténység lényege szerint önmaga legyen.” 

A bejegyzés trackback címe:

https://pendulum.blog.hu/api/trackback/id/tr345114616

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pápai címerek 2. – Sede vacante 2013.03.04. 14:04:49

Maga a kifejezés a latin sedes vacans (üres szék) úgynevezett ablativus absolutus alakja. Ez a nyelvtani forma nem létzik a magyarban, tartalmilag úgy tudnánk lefordítani ezt kifejezést, hogy „amikor üres a szék” – vagyis ez esetben a pápai szék; ez a ...

Trackback: Pápai címerek 1. – XVI. Benedek 2013.03.04. 14:04:07

A jelenlegi pápa igen izgalmas címert alakított ki magának, annak idején rögtön megnyerte a tetszésemet, sőt, kifejezett lelkesedéssel fogadtam. Akkoriban persze még nem írtam blogot, így megelégedtem azzal, hogy kitegyem ezt a címert a munkahelyi szám...

Trackback: A sárban dagonyázó disznó mosolya sohasem őszinte! 2013.03.04. 11:22:23

Kicsit elmaradtam mostanság a bejegyzésekkel, de hát ilyen az élet, zajlik, még sincs időnk semmire. A ház lassan, de biztosan halad a metamorfózis rögös útján. Az utolsó nekifutás a falak ledöntése volt. Miután röviden elmondtam a ház újraegyesítési t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.