Foucault ingája

"A föld forog, de az a pont, amelybe a huzal kapaszkodik, a világegyetem egyetlen szilárd pontja." Umberto Eco, A Foucault-inga

Z_1.jpg

Pendulum a Facebookon

Friss topikok

Címkék

1848 (1) 1918 (1) 1918. november 16 (1) 1919 (1) 1938 (1) 1946 (1) 1956 (2) 1968 (1) Ady Endre (2) afro-amerikaiak (1) agy (1) agymosás (1) Ahmet Merabet (1) aláírásgyűjtés (1) alaptörvény (1) alkoholizmus (1) alkotmány (1) Andalúzia (1) Anglia (1) antiszemitizmus (7) apátia (1) Argentína (1) Árpád-ház (1) árvíz (1) aszály (1) autokrácia (2) Azerbajdzsán (1) balliberális (1) baloldal (1) Baltimore (1) Bayer Zsolt (1) Bécsi döntés (1) bevándorló (1) bevándorlók (7) Bibó István (1) Böhm Vilmos (1) bolygó (1) Budapest (1) bűnözés (2) centralisták (1) Central European University (1) CEU (2) Charlie Hebdo (3) Chicago (1) cigány (1) cigánytelep (1) civil szervezetek (1) civil társadalom (5) civil törvény (1) családon belüli erőszak (1) Dánia (1) darabont (1) DCLeaks (1) Debrecen (1) dehumanizáció (1) demokráca (1) demokrácia (9) diákmozgalmak (1) diéta (1) diktatúra (1) Diner-Dénes József (1) DK (1) drog (1) egyesületek (1) Egyesült Királyság (1) egyetem (1) egyetemisták (1) egyház (4) Együtt (1) élelem (1) elit (1) ellenforradalom (1) ellenzék (2) elme (1) első köztársaság (1) El Salvador (1) emberi jogok (8) emigráció (1) emlékmű (1) Eötvös József (1) esőzés (1) étkezés (1) EU (1) Eurázsiai Unió (1) euro2016 (1) Európa (1) fasizmus (1) fehérterror (1) feketék (1) Felvidék visszacsatolása (1) felvilágosodás (2) fenntartható (1) fenntartható fejlődés (1) Ferenc pápa (1) Ferguson (1) Fidesz (2) foci (1) fogyatékkal élők (1) fogyatékos (1) forradalom (1) forradalom és szabadságharc (1) Franciaország (1) Francia Kiss Mihály (1) futball (1) gettó (2) globális felmelegedés (1) globalizáció (1) gondolatrendőrség (1) gondolkodás (1) groupthink (1) győzelmi beszéde (1) gyűlöletbűncselekmények (1) hajléktalanság (1) haladás (1) halálbüntetés (1) Hans Küng (1) Harmadik Birodalom (1) haza (4) hazafiság (3) házasság (1) haza és haladás (1) Haza és Haladás (1) Héjjas Iván (1) heti válasz (1) Himnusz (1) Hódmezővásárhely (1) holokauszt (3) homoszexualitás (2) Horthy-korszak (4) Horthy Miklós (1) hús (1) húsipar (1) húsmentes (1) Huszt (1) I. Ferenc (2) I. Géza (1) II. János Pál (1) iliberális (1) illiberális (1) illiberális állam (2) illiberális demokrácia (1) illúziók (1) imázsfilm (1) integráció (1) intelligencia (1) internetadó (1) iskola (1) iskolai szegregáció (1) iszlám (1) Iszlám (5) isztambuli egyezmény (1) Izsák (1) Jászi Oszkár (4) jogévdők (1) jóléti razzia (1) Jorge Mario Bergoglio (2) Joseph Ratzinger (1) Józsefváros (1) Justus Pál (1) kábítószer (1) kálizok (1) karikatúra (1) Károlyi Mihály (3) katedrális (1) katolikus (5) Kazakhsztán (1) kereszténység (8) keresztes háborúk (1) Kína (1) kisalkotmány (1) klímaváltozás (1) Koch (1) kognitív tudomány (1) Kölcsey Ferenc (3) Köln (1) kommunizmus (1) konzervatív (1) kormány (2) környezetvédelem (1) Kossuth Lajos (1) közöny (1) köztársaság kikiáltása (1) Kristályéjszaka (1) kultúrharc (1) Kunfi Zsigmond (1) lakásszegénység (1) lakóotthon (1) lapbezárás (1) Libanon (1) liberális (4) liberális demokrácia (3) liberalizmus (12) Litván György (2) Lovassy László (1) Lukács Móric (1) Magyar Hírlap (1) március 15 (1) mecset (1) média (1) megértés (1) megismerés (1) melegek (2) menekült (1) menekültek (6) menekülttábor (1) merénylet (1) Metternich (1) migráció (1) migránsok (2) mocskos háború (1) Mohammed (1) Momentum (2) Mónus Illés (1) MSZP (1) műanyag (1) műanyagszennyezés (1) multikulturalizmus (1) muszlimok (4) muzulmán (1) muzulmánok (2) nácik (1) nacionalizmus (4) Nagy-Britannia (1) nagyivók (1) narkógettó (1) Németország (1) nemi erőszak (1) nemzet (4) neoliberalizmus (1) Népszava (1) népszavazás (2) NER (1) NIMBY (1) no-go zónák (1) nők jogai (1) Nolimpia (1) oktatás (2) olimpia (1) Open Society Foundations (1) Orbán Viktor (9) Oroszország (1) országgyűlési ifjak (1) országgyűlési választások (1) őszirózsás forradalom (1) pápa (4) Parainesis (1) Párizs (1) patkányok (1) patriotizmus (1) Petőfi Sándor (2) PISA (1) plakátkampány (1) Polányi Károly (1) Polányi Laura (1) Polányi Mihály (1) polgári radikálisok (1) polgárjogok (1) politika (1) politikailagkorrekt (1) politikai korrektség (1) polkorrekt (1) populizmus (3) Prohászka Ottokár (1) pszichiátrai betegek (1) Püspökladány (1) Putyin (2) rasszizmus (3) reformkor (3) rezsiszilárd (1) Róma (1) roma (1) romantika (1) Romero (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) sarki jég olvadása (1) Soros György (5) stadion (1) szabadság (2) szabadságjogok (3) Szabó Ervin (1) Szalay László (1) szárazság (1) szavazás (1) századelő (1) szegregáció (1) szekértábor (1) szekuláris (1) Szende Pál (1) Szent Korona (1) szeretetteljes felzárkóztatás (1) Szijjártó Péter (1) Szíria (1) szociáldemokrácia (2) szocializmus (1) szólásszabadság (2) Szózat (1) Tádzsikisztán (1) Tanácsköztársaság (1) Társalkodási Egyesület (1) tej (1) tengerszint emelkedése (1) tények (1) teológia (2) terrorizmus (2) titkosszolgálat (1) tojás (1) Tormay Cécile (2) történelem (1) történelmi alkotmány (1) Trump (2) Tübingen (1) tudás (1) tudatlanság (1) tüntetés (2) Uganda (1) Ukrajna (1) USA (3) Vaclav Havel (1) választás (3) választás 2018 (2) választójog (1) vallásszabadság (1) vega (1) vegán (1) vegetáriánus (1) Videla (1) vihar (1) Vörösmarty Mihály (1) vörösterror (1) Wass Albert (1) XVI. Benedek (1) zsidók (4) Címkefelhő

Lehet-e mecset a katedrális?

2013.06.05. 12:21 Pendulumblog

katedr.jpg2010 húsvétján a córdobai katedrális látogatói különös jelenetnek lehettek szemtanúi. Egy tucatnyi muszlim leterítette az imaszőnyegét a márványpadlóra, letérdepelt és imába kezdett. A több mint ezer oszlopból álló hatalmas csarnok hamarosan a Korán verseit visszhangozta. Megjelentek a biztonsági őrök, akik megpróbálták erőszakkal eltávolítani az imádkozó muzulmánokat a keresztény templomból, de ők ellenálltak. A verekedés eredményeként két őr könnyebben megsérült, a kiérkező rendőrök két férfit előállítottak. A botrány nagy sajtóvisszhangot váltott ki a Spanyolországban, jobboldali politikusok és egyházi vezetők a keresztény értékek elleni erőszakos támadásról és Európa muszlim inváziójáról beszéltek. Aki azonban ismeri Spanyolország történelmét, az tisztában van vele, hogy a helyzet ennél jóval bonyolultabb.

A córdobai katedrális eredetileg mecsetnek épült a 8. században, amikor még az Omajjád dinasztia uralkodott Ibéria felett. A córdobai kalifák tették Európa egyik leglenyűgözőbb építeszeti remekművévé, amelyet az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított. A kalifátus fénykorában, 997-ben a kegyetlen Almanzor kifosztotta Santiago de Compostela katedrálisát, és keresztény foglyok hátán cipeltette el annak harangjait Córdobába, hogy ott a mecsetet ékesítő lámpákká alakítsák őket. Egészen Córdoba 1236-os keresztény meghódításáig ez a mecset volt a nyugati muzulmán világ egyik legfontosabb kulturális központja. A mecset legszentebb helyéről, a mihrábból maga a kalifa irányította az igazhitűek imáját. A város elfoglalása után III. Ferdinánd kasztíliai király keresztény katedrálissá alakította a mecsetet, és a lámpássá alakított harangokat muzulmán foglyok vállán cipeltette vissza Santiago de Compostelába, hogy történelmi elégtételt vegyen a keresztényeket ért sérelmen. A mecset belső terét azonban nem változtatta meg. Erre csupán a 16. század első felében került sor, amikor V. Károly – a városi tanács ellenkezése mellett – úgy döntött, hogy az egykori mecset központjában egy hatalmas kupolával fedett templomot építtet, megtörve a roppant oszlopcsarnok varázsát. A gyönyörű mihrábot azonban mind a mai napig eredeti állapotában, az eredeti arab feliratokkal és díszítéssel csodálhatják meg a látogatók.

Nem az osztrák muzulmán turisták voltak az elsők, akiket a Mihráb közelében elragadott a vallási hevület – motivációikat jobban megérthetjük, ha elolvassuk Ildefonso Falcones remek, 2011-ben magyarul is megjelent történelmi regényét (Fátima keze). A könyv muzulmán főhőse, Hernando, a 16. század végén látogatja meg a córdobai katedrálist. Ebben az időben a muzulmánokat erőszakkal keresztény hitre térítették (őket nevezték moriszkóknak), és az inkvizíció tűzzel-vassal irtotta a muszlim kulturális örökséget az egységesült Spanyolországban. Hernando egy autodaféra (az inkvizíció által meghirdetett nyilvános esemény, melynek során eretnekeket ítélnek el és büntetnek meg) érkezik a katedrálisba, ahol rögtön magával ragadja a muzulmán építészet csodája:

“A keresztények úgy építkeznek, hogy azzal is kifejezzék, minél közelebb akarnak kerülni Istenhez, biztos alapra karcsú formákat emelnek, és mindent a lehető legmagasabbra építenek. A córdobai mecset viszont a muzulmán építészet csodája. Amikor építették, Isten lenézett a hívőire és ihletet adott nekik. A dupla árkádsor oszlopain nyugvó felső boltívek kétszer olyan szélesek voltak, mint azok az árkádok, amelyek tartották őket, vagyis éppen az ellenkezője történt, mint a keresztény templomok esetében: a mecsetben a súlypont, az alap a karcsú oszlopok felett helyezkedett el, ellentmondva a gravitáció törvényének. Isten hatalma és ereje a magasban volt, az imádkozó hívek gyenge, esendő teste felett … Mindegy, kik járnak ide imádkozni, ebben az épületben mindenütt jelen van a muzulmán hit.”

mihrab_1.jpg 
Hernando fogadalmat tesz, hogy még az ő életében a moriszkók visszanyerik a jogot arra, hogy újra nyíltan imádkozhassanak Istenhez a nagymecsetben. Élete célja, hogy a keresztény és a muzulmán vallás közötti ellenségeskedést megszüntesse. Rá szeretné ébreszteni kortársait, hogy a muzulmánok és a keresztények ugyanazt az Istent, Ábrahám istenét imádják, ezért testvérekként kell elfogadniuk egymást. A történelem azonban kiábrándítja álmaiból, néhány évvel később III. Fülöp elrendeli, hogy a moriszkókat űzzék ki birodalmából. Több százezer embert üldöznek el otthonából, sokukra még akkor is halál vár, ha túlélik az utat és elérik a marokkói partokat, hiszen ott meg keresztényként gyilkolják le őket. A moriszkók exodusa, a hispániai muszlim világ (Al-andalúz) örökségének eltörlése mind a mai napig fájó seb a muzulmán kollektív emlékezetben. Ehhez keresztény oldalon legfeljebb a balkáni népek fájdalma fogható, amelyet a több száz éves ottomán elnyomás és Bizánc örökségének elpusztítása jelentette. 

Hernando reményét azonban még ma is nagyon sokan osztják mind a keresztény, mind a muzulmán oldalról: vajon a világ népességének 40 százalékát kitevő két világvallás hívei nem tudnának békében élni? A kölcsönös sérelmek és traumák feldolgozása természetesen elengedhetetlen lenne ehhez. A II. vatikáni zsinat jelentős lépést tett ebbe az irányba, akárcsak II. János Pál pápa, aki a két vallás közötti békés párbeszéd és együttélés szükségességét hangoztatta. Sokak szerint Hispánia nem csak a konfliktusokra, de a világvallások közötti békés együttélésre (convivencia) is számos jó gyakorlattal szolgál. A középkori Európában sehol nem éltek olyan harmóniában együtt a zsidók, a keresztények és a muzulmánok, mint éppen itt, Córdobában. A muszlim kalifák idején a keresztények és zsidók szabadon gyakorolhatták a vallásukat, bár ezért cserébe különadót kellett fizetniük az államnak. A keresztények és zsidók fontos hivatalokhoz juthattak, sőt, még hadvezérré is válhattak, mint például Hasdai Ibn Shaprut, III. Abd ar-Rahman kalifa zsidó diplomatája. A félsziget a középkori együttélés évszázadaiban egy sor olyan filozófust, teológust, orvost és művészt adott világnak, akik nélkül a világ ma nem lenne ugyanaz - Arisztotelész például nem jutott volna el a keresztény Nyugatra a córdobai zsidó Maimonidész (lásd a szobrát lejjebb) vagy a córdobai muzulmán Averroes nélkül. 


maimonides.jpg
Az “andalúziai paradicsom” vallási toleranciája a valóságban soha nem volt olyan szép, mint amilyenné a későbbi türelmetlen évszázadok emlékezetében vált. Sok történész megkérdőjelezi, hogy egyáltalán létezett-e, hiszen a keresztények és a zsidók elleni üldözések, pogromok a muszlim uralom idején sem hiányoztak. Amikor a 11. században a kalifátus kis muzulmán államokra (taifa) esett szét, a keresztény hódítókkal szemben behívott Almoravidák, majd méginkább a 12. században az Almohádok vallási fanatikusok voltak, akik tömeges áttérésre kényszerítették az alattvalóikat. Az Almohádok elől a zsidók a keresztény Toledóba menekültak, ahol a keresztény uralkodók sokkal nagyobb türelmet biztosítottak számukra. A vallási türelem, a békés együttélés tehát a középkorban is csupán rövid történelmi epizódokra és folyamatosan változó régiókra volt jellemző. Nem kötődött egyetlen valláshoz vagy uralkodóhoz - mindkét oldalon találunk példát erőszakos fundamentalizmusra és bölcs türelemre is. Az Almohád dzsihádisták ellentétpárja a Santiago rend lovagjai voltak, akiknek a jelmondata – rubet ensis sanguina arabum (arabok vérétől vöröslik a kardom) – sokat elmond világszemléletükről. A reconquista (Spanyolország keresztény visszahódítása) lezárultával és a modern, egységes spanyol állam kialakulásával azonban a türelem szigeteit végleg elmosta a történelem: 1492-ben kiűzték az összes zsidót, majd 1610 körül a moriszkókat.

A bevándorlókból ma több mint 2 milliósra duzzadt spanyol muzulmán közösség mind a mai napig nem mondott le Hernando álmáról, arról, hogy a córdobai mecsetben imádkozzon. Levélben kérték a Vatikánt, hogy legalább néhány alkalommal tegyék ezt lehetővé a muszlim híveknek. A spanyol egyházi vezetők azonban erről hallani sem akarnak – sőt, Demetrio Fernandez püspök szerint már az is botrány, hogy egyes utcai jelzések mecsetként említik a katedrálist, és ezeket el kellene távolítani. Az ellenzők szerint ennyi erővel a keresztények is kérhetnék, hogy a damaszkuszi nagymecsetben lehessen misézni, hiszen az korábban Szent Jánosnak szentelt keresztény bazilika volt. Sőt, ha már itt tartunk, maga a córdobai mecset is egy korábbi keresztény templom helyére épült. Egy másik ellenérv szerint a közös imahelyek szükségszerűen konfliktushoz vezetnek, ezért jobb elkülöníteni a hívőket.

cord1_1.jpgTermészetesen lehetne egy harmadik út is, az, amit Isztambul vezetése választott, amikor múzeummá alakította a Hagia Sophia székesegyház/mecsetet, ezzel elejét véve a konfliktusoknak. Ennek a megoldásnak azonban nem lenne jelentősége a vallásközi párbeszéd kibontakozása szempontjából – számomra sokkal izgalmasabbnak és előremutatóbbnak tűnik az a megoldás, hogy Izsák és Izmael leszármazottai ugyanazon falak között imádják Ábrahám istenét. Vajon ezek az évezredes, több soron átalakított falak, ezek a roppant súlyt tartó oszlopok és légies árkádok, ez a pompás barokk kupola nem tudnák elviselni mindkét világvallás híveit, amelyek felváltva, egymással versengve létrehozták és gazdagították őket? Az én válaszom határozott igen – és ez az igen nem arra vonatkozik, hogy valamiféle szinkretista egyveleggé kellene változtatni a kereszténységet és az Iszlámot. A két vallási hagyomány időben és térben elkülönítve, de ugyanazon falak közötti megélése bizonyára nem gyengítené egyiket sem, ugyanakkor nagyban hozzájárulhatna ahhoz a társadalmi békéhez, amiről II. János Pál is többször beszélt: “Ha ezen vallások között nincs barátság és béke, akkor vajon miként juthatunk el a társadalom harmóniájához?” A katolikus egyház részéről egy nagyon komoly gesztus lenne a katedrális egy részének átengedése a muszlim hívők imádkozásának céljából. Egy ilyen egyoldalú gesztus olyan üzenetet hordozna, ami sokkal nagyobb csapás lenne az Európa iszlamizálásáról álmodozó szélsőséges muzulmán fanatikusokra és terroristákra, mint bármi más.

A vallások és kultúrák közötti béke a mai korban, amikor az egyre szűkülő természeti erőforrások közös ellenőrzése lehet a kulcs az emberiség túléléséhez, különösen nagy jelentőségű. A középkori Hispánia jó példát szolgáltat arra, hogy az interkulturális kapcsolatok milyen inspiráló és termékeny hatással járnak a szűkös erőforrások felhasználásához. A 10. században nem volt a több százezres lakosú Córdobához fogható gazdasági, tudományos és kulturális centrum egész Európában, a muszlimok, a zsidók és a keresztények együttélése során számos olyan technikai és kulturális innováció született, amelyek máig is hatnak. A példákat lehetne sorolni a zene, a filozófia, a matematika, a csillagászat területéről – maga Kolumbusz sem fedezhette volna fel Amerikát az Al-andalúzban kifejlesztett asztronómiai navigációs eszközök nélkül. A száraz éghajlatú hispániai tájakon a túlélés egyik kulcsa a víz volt: az arab hódítók által meghonosított öntözési technikák segítettek abban, hogy a mezőgazdaság képes legyen eltartani a hatalmas városi népességet. Andalúziában járva mind a mai napig megtalálhatjuk a középkori vízgazdálkodás és a teraszos földművelés nyomait, amelyek segítségével az ember megőrizte a természet kincseit, a vízet és a termőtalajt. A víz elosztására és szabályozására a középkorban helyi parasztokból álló tanácsokat hoztak létre, ahol a keresztény és muzulmán farmerek együttműködtek, a kölcsönös egymásrautaltság jegyében. Amikor a moriszkókat kiűzték a 17. században, Andalúzia gazdasága hosszú évszázadokra hanyatlásnak indult. Ma Andalúzia újra a fenntartható mezőgazdaság, a biogazdálkodás egyik európai éllovasa. Lehetne újra a vallásközi párbeszéd központja is, amennyiben megfogadná Manszur Escudero muszlim vezető a pápának címzett üzenetét

"Arra invitáljuk, hogy mutasson egy új példát és küldje a remény üzenetét a világnak. Ne féljen! Együtt megmutathatjuk az intoleráns, anitszemita és iszlamofób embereknek, akárcsak azoknak, akik szerint kizárólag az Iszlámnak van joga létezni a világon, hogy az ima a legerősebb fegyver, ami létezik."

A bejegyzés trackback címe:

https://pendulum.blog.hu/api/trackback/id/tr485345191

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lehet-e mecset a katedrális? 2013.06.05. 15:00:02

A katolikus egyház részéről egy nagyon komoly gesztus lenne a katedrális egy részének átengedése a muszlim hívők imádkozásának céljából.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.