2015. sze 03.

A bárányok hallgatnak

írta: Pendulumblog
A bárányok hallgatnak

3849224685_92a192748a.jpgMiközben az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb emberi jogi válsága bontakozik ki előttünk Magyarországon, a nagy egyházak hallgatnak. Fájdalmas ez a hallgatás.

Vannak bonyolult teológiai problémák, amelyekben keresztények között igen nagy viták voltak/vannak/lehetnek. Például a Fiú természetéről, a Szentlélekről (filioque), a pápa primátusáról. Az is rendben van, hogy a keresztények nem szentek, hanem esendő emberek, akiknek a cselekedetei nincsenek mindig összhangban a hitükkel. Nem mindig teszik, amiről tudják, hogy tenniük kellene. Sokan közülük aggódnak, hogy hová vezet a migrációs hullám, tartanak a világ felbolydulásától. Ez érthető.

De hogy amikor háború, vérontás elől menekülő, földönfutóvá vált, nélkülöző családokat lát valaki az utcán, és nem érzi minden sejtjében, szívében-lelkében, hogy ebben a helyzetben keresztényként mi lenne a kötelessége, hogy nem látja meg Isten képmását azokban a gyermekarcokban, hogy nem asszociál azonnal egy bizonyos Heródes elől Egyiptomba menekülő családra - az soha nem fog a fejembe férni. Jézus ennél közérthetőbben már nem fogalmazhatott volna: “Idegen voltam, és befogadtatok.” Pont. Nem támasztott politikai feltételeket, hogy ha szamaritánus vagy, akkor nem, vagy ha nincs papírod a római hatóságtól, akkor nem, vagy ha csak gazdasági bevándorló vagy, akit nem fognak kinyírni, ha hazatér, akkor nem fogadunk be. 

Amikor egyházi emberek nem átallanak kegyetlenül gyűlölködni a menekültek ellen, vagy akár csak dermesztően részvétlenül vállat vonni, világi jogszabályokra hivatkozva tétlenül állni, miközben emberi tragédiák peregnek a szemük előtt, annál vigasztalanabbul kiábrándító tapasztalást nehezen tudok elképzelni.

nemjogosult.gif

Tudom, hogy sok katolikus nem olyan, mint Pajor András atya, aki undorító gyűlölet-kommentekkel szennyezi a közösségi médiát. Sok keresztény segít, ahogy tud, karitatív szervezetek végzik csendben a dolgukat, a háttérben. Erdő Péter az interjúban megemlíti, mint valami érdemet, hogy "diszkréten". De a jelenlegi helyzetben a csend, a diszkréció nem erény, hanem botrány. Mert az egyházaknak elől kellene járniuk a társadalmi együttérzés és szolidaritás kibontakozásában, az igazság követelésében. Botrány, hogy nem harsogja minden egyes pap és lelkész a saját templomjában azt, hogy keresztény kötelesség a felebarátainkon segíteni! Miért nem tud a magyarországi katolikus egyház feje úgy viselkedni, mint a bécsi bíboros, aki ezreket szállásol el és hangosan kéri a kormányt, hogy segítsen?  

Sokan majd azzal vádolnak, hogy ez egy keresztény- és egyházellenes poszt. Nem is tévedhetnének nagyobbat. A cinikus keresztény-ellenesek azt mondanák, nincs ebben semmi új, a kereszténység története tele van inkvizítorokkal, akik magát Jézust is elégetnék, ha a szemük elé kerülne. Ők nem értik a döbbenetet, amit érzek. A döbbenetet csak az érti és érzi, aki számára nem közömbös a kereszténység és az egyház. Akik, legyenek bár keresztények, zsidók vagy ateisták, átérzik az Újtestamentum szociális tanításának lenyűgőző radikalizmusát, akik tisztelik Magyarország kultúrájának keresztény gyökereit, és azoknak a keresztény gondolkodóknak, művészeknek, állam- és egyházférfiaknak az örökségét, akik hozzájárultak ehhez a kultúrához. 

Úgy tűnik, Magyarországon már ahhoz is bátorság kell, hogy egy püspök komolyan vegye a saját egyházfőjének a felhívását. Még nincs késő komolyan venni!

Szólj hozzá

egyház bevándorlók kereszténység menekültek