Foucault ingája

"A föld forog, de az a pont, amelybe a huzal kapaszkodik, a világegyetem egyetlen szilárd pontja." Umberto Eco, A Foucault-inga

Z_1.jpg

Pendulum a Facebookon

Friss topikok

Címkék

1848 (1) 1918 (1) 1946 (1) 1956 (2) 1968 (1) Ady Endre (1) afro-amerikaiak (1) agy (1) agymosás (1) Ahmet Merabet (1) aláírásgyűjtés (1) alaptörvény (1) alkoholizmus (1) alkotmány (1) Andalúzia (1) Anglia (1) antiszemitizmus (4) apátia (1) Argentína (1) Árpád-ház (1) árvíz (1) aszály (1) autokrácia (2) Azerbajdzsán (1) balliberális (1) baloldal (1) Baltimore (1) Bayer Zsolt (1) bevándorló (1) bevándorlók (7) bolygó (1) Budapest (1) bűnözés (2) centralisták (1) Central European University (1) CEU (2) Charlie Hebdo (3) Chicago (1) cigány (1) cigánytelep (1) civil szervezetek (1) civil társadalom (5) civil törvény (1) családon belüli erőszak (1) Dánia (1) DCLeaks (1) Debrecen (1) dehumanizáció (1) demokráca (1) demokrácia (9) diákmozgalmak (1) diéta (1) diktatúra (1) DK (1) drog (1) egyesületek (1) Egyesült Királyság (1) egyetem (1) egyetemisták (1) egyház (4) Együtt (1) élelem (1) elit (1) ellenzék (2) elme (1) El Salvador (1) emberi jogok (8) emigráció (1) emlékmű (1) Eötvös József (1) esőzés (1) étkezés (1) EU (1) Eurázsiai Unió (1) euro2016 (1) Európa (1) feketék (1) felvilágosodás (2) fenntartható (1) fenntartható fejlődés (1) Ferenc pápa (1) Ferguson (1) Fidesz (2) foci (1) fogyatékkal élők (1) fogyatékos (1) forradalom (1) forradalom és szabadságharc (1) Franciaország (1) futball (1) gettó (2) globális felmelegedés (1) globalizáció (1) gondolatrendőrség (1) gondolkodás (1) groupthink (1) győzelmi beszéde (1) gyűlöletbűncselekmények (1) hajléktalanság (1) haladás (1) halálbüntetés (1) Hans Küng (1) haza (2) hazafiság (1) házasság (1) Haza és Haladás (1) haza és haladás (1) heti válasz (1) Himnusz (1) Hódmezővásárhely (1) holokauszt (2) homoszexualitás (2) Horthy-korszak (3) hús (1) húsipar (1) húsmentes (1) Huszt (1) I. Ferenc (2) I. Géza (1) II. János Pál (1) iliberális (1) illiberális (1) illiberális állam (2) illiberális demokrácia (1) illúziók (1) imázsfilm (1) integráció (1) intelligencia (1) internetadó (1) iskola (1) iskolai szegregáció (1) Iszlám (5) iszlám (1) isztambuli egyezmény (1) Jászi Oszkár (3) jogévdők (1) jóléti razzia (1) Jorge Mario Bergoglio (2) Joseph Ratzinger (1) Józsefváros (1) kábítószer (1) kálizok (1) karikatúra (1) Károlyi Mihály (1) katedrális (1) katolikus (5) Kazakhsztán (1) kereszténység (8) keresztes háborúk (1) Kína (1) kisalkotmány (1) klímaváltozás (1) Koch (1) kognitív tudomány (1) Kölcsey Ferenc (3) Köln (1) konzervatív (1) kormány (2) környezetvédelem (1) közöny (1) kultúrharc (1) lakásszegénység (1) lakóotthon (1) lapbezárás (1) Libanon (1) liberális (4) liberális demokrácia (3) liberalizmus (11) Litván György (1) Lovassy László (1) Lukács Móric (1) Magyar Hírlap (1) március 15 (1) mecset (1) média (1) megértés (1) megismerés (1) melegek (2) menekült (1) menekültek (6) menekülttábor (1) merénylet (1) Metternich (1) migráció (1) migránsok (2) mocskos háború (1) Mohammed (1) Momentum (2) MSZP (1) műanyag (1) műanyagszennyezés (1) multikulturalizmus (1) muszlimok (4) muzulmán (1) muzulmánok (2) nacionalizmus (2) Nagy-Britannia (1) nagyivók (1) narkógettó (1) nemi erőszak (1) nemzet (2) neoliberalizmus (1) népszavazás (2) NER (1) NIMBY (1) no-go zónák (1) nők jogai (1) Nolimpia (1) oktatás (2) olimpia (1) Open Society Foundations (1) Orbán Viktor (9) Oroszország (1) országgyűlési ifjak (1) országgyűlési választások (1) őszirózsás forradalom (1) pápa (4) Parainesis (1) Párizs (1) patkányok (1) patriotizmus (1) Petőfi Sándor (2) PISA (1) plakátkampány (1) Polányi Károly (1) Polányi Laura (1) Polányi Mihály (1) polgárjogok (1) politika (1) politikailagkorrekt (1) politikai korrektség (1) polkorrekt (1) populizmus (3) Prohászka Ottokár (1) pszichiátrai betegek (1) Püspökladány (1) Putyin (2) rasszizmus (3) reformkor (3) rezsiszilárd (1) Róma (1) roma (1) romantika (1) Romero (1) sajtószabadság (2) sarki jég olvadása (1) Soros György (5) stadion (1) szabadság (2) szabadságjogok (3) Szalay László (1) szárazság (1) szavazás (1) századelő (1) szegregáció (1) szekértábor (1) szekuláris (1) Szent Korona (1) szeretetteljes felzárkóztatás (1) Szijjártó Péter (1) Szíria (1) szólásszabadság (2) Szózat (1) Tádzsikisztán (1) Társalkodási Egyesület (1) tej (1) tengerszint emelkedése (1) tények (1) teológia (2) terrorizmus (2) titkosszolgálat (1) tojás (1) Tormay Cécile (2) történelem (1) történelmi alkotmány (1) Trump (2) Tübingen (1) tudás (1) tudatlanság (1) tüntetés (2) Uganda (1) Ukrajna (1) USA (3) Vaclav Havel (1) választás (3) választás 2018 (2) választójog (1) vallásszabadság (1) vega (1) vegán (1) vegetáriánus (1) Videla (1) vihar (1) Vörösmarty Mihály (1) Wass Albert (1) XVI. Benedek (1) zsidók (3) Címkefelhő

A civil társadalom mint háttérhatalom

2016.05.31. 23:02 Pendulumblog

street-art-resistance-grows.jpegMi a létjogosultsága a "senki által nem választott", esetenként külföldi alapítványok által támogatott civil szervezetek által képzett "háttérhatalomnak"? Éppen annyi, mint amennyi magának a demokráciának!

Václav Havel, az üldözött disszidensből lett cseh köztársasági elnök a bársonyos forradalom utáni években gyakran figyelmeztetett arra, hogy a pártállami rendszer megdöntésének valódi kritériuma nem a tőkés magántulajdon vagy a formális parlamentarizmus visszaállítása, hiszen ezekkel a totalitárius rendszerek is vígan együtt tudnak élni. Havel a saját tapasztalatából tudta, hogy a demokrácia igazi próbája a hatalmi ágak körein kívül létező, a (valódi vagy látszólagos) többségi konszenzussal szembeszállni hajlandó véleményformáló egyénekkel és csoportokkal - tehát a civil társadalommal - való bánásmód.

Az állami és a piaci szféra mellett létező, azokkal szemben ellensúlyozó-kiegyenlítő szerepet játszó civil társadalom elméleti megalapozása elsősorban Jürgen Habermas nevéhez fűződik. A civil társadalom gyakorlati szerepének megértésében azonban alapvető szerepet játszottak a magyar, a lengyel és a cseh demokratikus ellenzék 70-és és 80-as években szerzett tapasztalatai. Havel honfitársa, Ernest Gellner filozófus "A szabadság feltételei - a civil társadalom és vetélytársai" (1994) című könyvében leírta, hogyan akadályozza meg a civil társadalom, hogy az államhatalom atomizálja és uralma alá hajtsa a társadalmat. A magyar Arató András a "Civil társadalom és poltikai elmélet" (1992) című művében amellett érvelt, hogy a jövőben nem csak a kelet-európai, de a nyugat-európai társadalmak jövője is azon múlik, mennyire képesek megvédeni és fejleszteni a civil társadalmat.


Valamikor tisztában volt ezzel Orbán Viktor és a Fidesz is, ezért védték meg a 90-es évek elején a civil társadalom (és abból a Fidesz) kibontakozását pénzzel támogató Soros Györgyöt és alapítványát a nemtelen, antiszemita támadásokkal szemben. A történelem iróniájáról tanúskodik az, hogy ma már ők járnak élen a Soros elleni hangulatkeltésben. Nem csak azért ironikus ez, mert maga a Fidesz sem jöhetett volna létre a Soros Alapítvány pénzügyi támogatása nélkül, vagy hogy Orbán Viktor maga is Soros ösztöndíjasként tanulhatott Oxfordban. Ez legfeljebb hálátlanságnak minősíthető - ilyen jellegű hálára maga Soros soha nem tartott igényt. Az igazán ijesztő az, hogy a sorosozás ürügyén szembefordulnak mindazon értékekkel, amelyeket egykor ők is vallottak a demokráciáról, a szabadságról és a civil társadalomról.

Amikor ugyanis Orbán "külföldiek által fizetett politikai aktivistákról", meg a Soros nevéhez köthető "háttérhatalomról", illetve azokról a szervezetekről értekezik, amelyeket "nem választott meg senki" - akkor gyakorlatilag a civil társadalom eszméjét támadja és azokat a vádakat visszhangozza, amelyeket az államszocialista hatalom a demokratikus ellenzékkel szemben hangoztatott. Az a kép, ami így a jelenlegi hatalom demokrácia-felfogásáról kirajzolódik, egészen rémisztő. Nem csak a rendszerváltást megalapozó demokratikus ellenzék és a liberális demokrácia 20. századi hagyományát teszi zárójelbe, hanem gyakorlatilag mindazt, amit a felvilágosodás kora óta politikai gondolkodók a túlzott hatalomkoncentráció veszélyeiről és a polgárok önszerveződésének fontosságáról kifejtettek.

A felvilágosodás korának gondolkodóitól nem csak a modern demokrácia iránti elkötelezettséget örököltük, de a demokrácia torzulásaival szembeni aggódást is. Már Alexis de Tocqueville rámutatott arra, hogy bármilyen jótékony a demokrácia, a vélemények pluralizmusát, a polgárok szabad önszerveződését biztosító civil társadalom nélkül egy olyan atyáskodó zsarnoksággá válhat, amely rosszabb, mint az őrült ókori római császárok elnyomása. Szerinte egy demokratikus társadalom egészsége a polgárok önszerveződésének minőségétől függ. A nyugati típusú liberális demokráciák ebből a hagyományból merítenek, amikor biztosítják a civil társadalom függetlenségét. Orbánék gondolkodása azonban sokkal inkább merít egy másik hagyományból, amely Hobbes gyanakvását örökölte mindennel szemben, ami megkérdőjelezheti a szuverén állam-Leviatán tekintélyét. Az a politikafelfogás, amely az államot kritizáló civil társadalommal szembeni hadjáratukból, annak titkosszolgálati megfigyeléséből, hatósági vegzálásából kirajzolódik, vészesen közelít Carl Schmitt "A politika fogalma" című művének megközelítéséhez. Schmitt, a német totalitarianizmus fő ideológusa szerint a politika nem más, mint a közélet ellenségre és barátra történő felosztása, illetve az ellenséggel szemben a puszta létezését folytatott harc.

Havel a civil társadalomról szóló 1999-es beszédében figyelmeztetett arra a trendre, hogy a régi rendszer ellenzékéhez tartozó politikusok hatalomra kerülve paradox módon az államhatalom túlburjánzását védelmezik az önszerveződéssel szemben. "Amennyiben ezek a politikusok találnak valamilyen ideológiai kifogást arra, hogy miért vonakodnak csökkenteni az állam túlhatalmát, többnyire a következő érveléssel jönnek elő: 'Az emberek minket ruháztak fel hatalommal a választáson, tehát az ő akaratuk az, hogy a nevükben kormányozzuk az országot. Minden, ami ezen a kereten kívül van, támadás a képviseleti demokrácia ellen, és általában a sztenderd politikai pártok és politikai rendszer ellen' ... Természetesen ez nonszensz. Az általam leírt civil társadalom a demokratikus politikai rendszer valóban szilárd alapját képezi. A politikai pártok és a demokratikus állam intézményei csak akkor működnek jól, ha folyamatosan erőt és inspirációt merítenek egy kifejlett és pluralista civil környezetből és ezzel egyidejűleg, ki vannak téve ugyanezen környezet jól megalpozott kritikájának ... Egy sokszínűen strukturált civil társadalom életadó háttere nélkül a politikai pártok és a politikai intézmények meginognak, nélkülözni kénytelenek az új vért, elveszítik a lendületet és a megújulásra való képességet, és végül érdektelen zárt hivatásos politikusok csoportjává csökevényesednek mindenféle külső behatás nélkül," írja. Ezeket a sorokat akár a jelenlegi magyar kormány civil társadalommal szembeni támadásáról is írhatta volna.

A "senki által meg nem választott" nem-kormányzati szervezetek működése nem a parlamentáris demokrácia intézményeinek megcsúfolása vagy semmibe vétele - hanem annak szerves része és kiegészítője. Ezek a szervezetek egyrészt állami feladatokat vesznek át és látnak el, ami abból a felismerésből fakad, hogy bizonyos szolgáltatásokat, különösen a szociális és egészségügyi szférában, a civilek jóval hatékonyabban látnak el, mint a vízfejű, nehézkes, centralizált állami intézmények. A civil szféra nélkül nem létezik társadalmi innováció és kreatív alturizmus. Ebből fakad egy másik funkciója a civil társadalomnak: a hatalom folyamatos kontrollja, átláthatóvá és elszámoltathatóvá tétele, illetve azon marginalizált csoportok érdekeinek érvényesítése, hangjának hallhatóvá tétele, amelyek érdekei a politikai döntéshozás során elsikkadnak. A többségi elven alapuló képviseleti demokrácia önmagában nem képes kompetens és igazságos politikai szabályozást alkotni, ha nem vonja be az érintett szakmák és társadalmi csoportok képviselőit a döntéshozásba.

A sokszínű civil társadalom nem képes pusztán állami forrásokból létezni - hiszen a kizárólag vagy főként állami pénzből fenntartott szervezetek egyben függnek is az államtól és nem merik kritizálni, megkérdőjelezni azt. A gazdag nyugati társadalmakban az adományozási kultúra van olyan fejlett, hogy az egyéni adományokból fent lehet tartani akár azokat a szervezeteket is, amelyek a többség körében gyakran népszerűtlen ügyeket, csoportokat képviselnek. Az egyik legrégebbi emberi jogi szervezet, az American Civil Liberties Union (ACLU) például főként a több tízezer tagja által befizetett tagsági díjből működik. A mi régiónkban és a fejlődő országokban az adományzási kultúra még fejletlen, így a hasonló szervezetek számára az állami források alternatíváját a nagy külföldi alapítványok képezik. Ezekben az országokban az állam egyre inkább használja a külföldi befolyásszerzés elleni harc ürügyét arra, hogy letörje a független civil társadalmat. A civil szerveztek külföldi támogatását korlátozó tekintélyelvű rezsimek listája egyre bővül, az közismert orosz példa mellett Zimbabwe, Üzbegisztán, Egyiptom, Eritreia, Moldova, Algéria, Etiópia és Venezuela is hasonló rendelkezéseket vezetett be. A magyar kormány civil társadalommal szembeni fellépése tehát nem egyedülálló, hanem egy globális trendbe illeszkedik. Az érv az egyesülési jog gyakorlásának korlátozására mindenhol ugyanaz: a nemzetállam szuverenitásának védelme annak vélt ellenségeitől.

A polgári és politikai jogok nemzetközi egységokmánya a gyülekezési jog korlátozását csak a nemzet- és közbiztonság, a közrend, a közerkölcs, a közegészségügy vagy mások jogainak védelmében teszi lehetővé. Elég történelmi példát találunk arra, hogy egy nagyhatalom nem-kormányzati szervezetek mögé bújva próbált kormányokat megdönteni, a CIA például rendszeresen folyamodott ehhez a módszerhez Latin-Amerikában. Ezekben az esetekben tételesen bizonyítani lehetett, hogy az amerikai adófizetők pénzéből finanszírozott titkosszolgálati operációkat bonyolítottak le fedőszervezetek és beszervezett ügynökök segítségével. Találunk példát arra is, hogy terrorista szervezetek bújtak civilek álcája mögé. A nemzetközi jog minden nemzetállam számára biztosítja azt a jogot, hogy leszámoljon a hasonló, nemzetbiztonságot veszélyeztető szervezetekkel. Éppúgy megtilthatja az állam egy olyan szervezet működését, amelynek célja egy kisebbség megfélemlítése (lásd Magyar Gárda), vagy amely teszem azt a pálinka promócióját tűzi ki célul és ezzel veszélyezteti a közegészséget (az más kérdés, hogy Magyarországon az állam nemzeti stratégiát alkot a pálinka promóciójára). Amennyiben azonban nincs bizonyíték arra, hogy egy civil szervezet titkosszolgálati operációk végrehajtója, és hogy titkosszolgálatok által beszervezett ügynökök dolgoznak neki, működésének korlátozására nincs lehetőség pusztán azon az alapon, hogy a szervezet által képviselt ideológia nem felel meg az uralkodó rezsim ideológiájának.

Soros György és a Nyílt Társadalom Intézet nem titkolt célja az, hogy hozzájáruljon a nyugati típusú liberális demokráciák kialakulásához illetve megerősödéséhez. Ezért támogatta egykor a Fideszt, és ezért támogat ma olyan szervezeteket, amelyek az átláthatóságot, az elszámoltathatóságot és az esélyegyenlőséget szolgálják. Ezek a támogatások mindenki számára megismerhető, következetes célok mentén, pályázati úton történnek egy magánalapítványon keresztül, amelynek nincs kapcsolata semmilyen titkosszolgálattal, és amely nem az adófizetők pénzéből gazdálkodik. A támogatott szervezetek nem titkos befolyásszerzéssel foglalkoznak, tevékenységüket tekintve a legátláthatóbb szervezetek közé tartoznak, hiszen szinte minden lépésük olyan kommunikatív cselekvés, amely meghatározó szerepet játszik a nyilvánosság alakításában, elszámoltathatóvá teszi azt a piaci és állami manipulációval szemben. Ahogy Habermas megfogalmazta, "a civil társadalom olyan egyesülések hálózatát jelenti, amelyek probléma-megoldó diskurzusokat intézményesítenek általános érdeklődésre számot tartó kérdések mentén, a szervezett nyilvánosság keretén belül."

Az a két vád, amivel a civileket illetik, miszerint 1) jogvédő tevékenységükkel individualizmust hirdetnek és 2) megkérdőjelezik az állam szuverenitását, hogy ezáltal aláássák a közösségi szellemet, gyenge lábakon áll. Ahogyan Gellner rámutat, egy demokratikus társadalom csakis az önszerveződő, az államtól független civil társadalom révén válhat valódi közösségek hálózatává, így az atomizálódás fő ellenszere. Az atomizálódást márpedig csak úgy tudja elhárítani, ha folyamatosan megkérdőjelezi az állam azon törekvését, hogy kizárólagosságra tartson igényt a polgárokkal folytatott viszonyaiban. A civil társadalom ebben az értelmezésben valóban "háttérhatalmat" alkot, de ez nem valamiféle nemzetellenes konspiráció, hanem a demokratikus pluralizmus szükségszerű eleme, amire büszkék lehetünk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://pendulum.blog.hu/api/trackback/id/tr838765652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.