Foucault ingája

"A föld forog, de az a pont, amelybe a huzal kapaszkodik, a világegyetem egyetlen szilárd pontja." Umberto Eco, A Foucault-inga

Z_1.jpg

Pendulum a Facebookon

Friss topikok

Címkék

1848 (1) 1918 (1) 1918. november 16 (1) 1919 (1) 1938 (1) 1946 (1) 1956 (2) 1968 (1) Ady Endre (2) afro-amerikaiak (1) agy (1) agymosás (1) Ahmet Merabet (1) aláírásgyűjtés (1) alaptörvény (1) alkoholizmus (1) alkotmány (1) Andalúzia (1) Anglia (1) antiszemitizmus (7) apátia (1) Argentína (1) Árpád-ház (1) árvíz (1) aszály (1) autokrácia (2) Azerbajdzsán (1) balliberális (1) baloldal (1) Baltimore (1) Bayer Zsolt (1) Bécsi döntés (1) bevándorló (1) bevándorlók (7) Bibó István (1) Böhm Vilmos (1) bolygó (1) Budapest (1) bűnözés (2) centralisták (1) Central European University (1) CEU (2) Charlie Hebdo (3) Chicago (1) cigány (1) cigánytelep (1) civil szervezetek (1) civil társadalom (5) civil törvény (1) családon belüli erőszak (1) Dánia (1) darabont (1) DCLeaks (1) Debrecen (1) dehumanizáció (1) demokráca (1) demokrácia (9) diákmozgalmak (1) diéta (1) diktatúra (1) Diner-Dénes József (1) DK (1) drog (1) egyesületek (1) Egyesült Királyság (1) egyetem (1) egyetemisták (1) egyház (4) Együtt (1) élelem (1) elit (1) ellenforradalom (1) ellenzék (2) elme (1) első köztársaság (1) első világháború (1) El Salvador (1) emberi jogok (8) emigráció (1) emlékmű (1) Eötvös József (1) esőzés (1) étkezés (1) EU (1) Eurázsiai Unió (1) euro2016 (1) Európa (1) fasizmus (1) fehérterror (1) feketék (1) Felvidék visszacsatolása (1) felvilágosodás (2) fenntartható (1) fenntartható fejlődés (1) Ferenc pápa (1) Ferguson (1) Fidesz (2) foci (1) fogyatékkal élők (1) fogyatékos (1) forradalom (1) forradalom és szabadságharc (1) Franciaország (1) Francia Kiss Mihály (1) futball (1) gettó (2) globális felmelegedés (1) globalizáció (1) gondolatrendőrség (1) gondolkodás (1) groupthink (1) győzelmi beszéde (1) gyűlöletbűncselekmények (1) háború (1) hajléktalanság (1) haladás (1) halálbüntetés (1) Hans Küng (1) Harmadik Birodalom (1) haza (4) hazafiság (3) házasság (1) haza és haladás (1) Haza és Haladás (1) Héjjas Iván (1) heti válasz (1) Himnusz (1) Hódmezővásárhely (1) holokauszt (3) homoszexualitás (2) Horthy-korszak (4) Horthy Miklós (1) hús (1) húsipar (1) húsmentes (1) Huszt (1) I. Ferenc (2) I. Géza (1) II. János Pál (1) iliberális (1) illiberális (1) illiberális állam (2) illiberális demokrácia (1) illúziók (1) imázsfilm (1) integráció (1) intelligencia (1) internetadó (1) iskola (1) iskolai szegregáció (1) Iszlám (5) iszlám (1) isztambuli egyezmény (1) Izsák (1) Jászi Oszkár (4) jogévdők (1) jóléti razzia (1) Jorge Mario Bergoglio (2) Joseph Ratzinger (1) Józsefváros (1) Justus Pál (1) kábítószer (1) kálizok (1) karikatúra (1) Károlyi Mihály (3) katedrális (1) katolikus (5) Kazakhsztán (1) kereszténység (8) keresztes háborúk (1) Kína (1) kisalkotmány (1) klímaváltozás (1) Koch (1) kognitív tudomány (1) Kölcsey Ferenc (3) Köln (1) kommunizmus (1) konzervatív (1) kormány (2) környezetvédelem (1) Kossuth Lajos (1) közöny (1) köztársaság kikiáltása (1) Kristályéjszaka (1) kultúrharc (1) Kunfi Zsigmond (1) lakásszegénység (1) lakóotthon (1) lapbezárás (1) Libanon (1) liberális (4) liberális demokrácia (3) liberalizmus (12) Litván György (2) Lovassy László (1) Lukács Móric (1) Magyar Hírlap (1) március 15 (1) mecset (1) média (1) megértés (1) megismerés (1) melegek (2) menekült (1) menekültek (7) menekülttábor (1) merénylet (1) Metternich (1) migráció (1) migránsok (3) mocskos háború (1) Mohammed (1) Momentum (2) Mónus Illés (1) MSZP (1) műanyag (1) műanyagszennyezés (1) multikulturalizmus (1) muszlimok (4) muzulmán (1) muzulmánok (2) nácik (2) nacionalizmus (4) Nagy-Britannia (1) nagyivók (1) narkógettó (1) Németország (2) nemi erőszak (1) nemzet (4) neoliberalizmus (1) Népszava (1) népszavazás (2) NER (1) NIMBY (1) no-go zónák (1) nők jogai (1) Nolimpia (1) Nyugaton a helyzet változatlan (1) oktatás (2) olimpia (1) Open Society Foundations (1) Orbán Viktor (9) Oroszország (1) országgyűlési ifjak (1) országgyűlési választások (1) őszirózsás forradalom (1) pápa (4) Parainesis (1) Párizs (1) patkányok (1) patriotizmus (1) Petőfi Sándor (2) PISA (1) plakátkampány (1) Polányi Károly (1) Polányi Laura (1) Polányi Mihály (1) polgári radikálisok (1) polgárjogok (1) politika (1) politikailagkorrekt (1) politikai korrektség (1) polkorrekt (1) populizmus (3) Prohászka Ottokár (1) pszichiátrai betegek (1) Püspökladány (1) Putyin (2) rasszizmus (3) reformkor (3) Remarque (1) rezsiszilárd (1) Róma (1) roma (1) romantika (1) Romero (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) sarki jég olvadása (1) Soros György (5) stadion (1) szabadság (2) szabadságjogok (3) Szabó Ervin (1) Szalay László (1) szárazság (1) szavazás (1) századelő (1) szegregáció (1) szekértábor (1) szekuláris (1) Szende Pál (1) Szent Korona (1) szeretetteljes felzárkóztatás (1) Szijjártó Péter (1) Szíria (1) szociáldemokrácia (2) szocializmus (1) szólásszabadság (2) Szózat (1) Tádzsikisztán (1) Tanácsköztársaság (1) Társalkodási Egyesület (1) tej (1) tengerszint emelkedése (1) tények (1) teológia (2) terrorizmus (2) titkosszolgálat (1) tojás (1) Tormay Cécile (2) történelem (1) történelmi alkotmány (1) Trump (2) Tübingen (1) tudás (1) tudatlanság (1) tüntetés (2) Uganda (1) Ukrajna (1) USA (3) Vaclav Havel (1) választás (3) választás 2018 (2) választójog (1) vallásszabadság (1) vega (1) vegán (1) vegetáriánus (1) Videla (1) vihar (1) Vörösmarty Mihály (1) vörösterror (1) Wass Albert (1) XVI. Benedek (1) zsidók (4) Címkefelhő

Szociáldemokrácia és hazafiság I.

2018.11.11. 22:03 Pendulumblog

tuntete_s.jpg
Vajon kisajátíthatja a haza és a nemzet fogalmát a jobboldal? Vajon hogyan viszonyult a mindenkori baloldal a hazafisághoz? Ez az írás a magyarországi szociáldemokrata mozgalom hazafisághoz való viszonyának történetét mutatja be a kezdetektől egészen a kommunista hatalomátvételig.

Bevezetés

Nem túl népszerű a hazafiság eszméje manapság a baloldalon. A jobboldal demagóg nacionalizmusának növekvő térhódítása kitermelte a másik oldalon az undort és ellenállást mindennel szemben, ami a haza és a nemzet eszméjével kapcsolatos. Ráadásul ez a két szó: nemzeti és szocialista, egybekapcsolva a történelem leggyászosabb fejezeteit juttatja eszünkbe. Mégis, egyre inkább meggyőződésemmé vált az elmúlt években, hogy a jobboldali populizmus kihívásaira eredményesen reagáló baloldal nem erősödhet meg anélkül, hogy újraértelmezné a hazafiság eszméjét - és saját viszonyát a nemzeti hagyományhoz és a patriotizmushoz. Ez nem jelenti azt, hogy be kellene hódolni a jobboldali populizmus etnikai nacionalizmusának, annak minden veszélyes illúziójával, demagógiájával és sovinizmusával együtt. Éppen ellenkezőleg. Ezzel a kirekesztő nacionalizmussal a társadalmi egyenlőséget, a jogkiterjesztést, a nemzetköziséget igenlő hazafiságot kell szembeállítani. Ezt az újraértelmezést előttünk minden baloldali generációnak el kellett végeznie, így szerencsére nem kell újra feltalálnunk a spanyolviaszt. Építhetünk a vér és rög dogmáitól, a soviniszta gyűlölködéstől mentes hazafiság, a dunai patriotizmus gazdag politikai, művészeti és irodalmi hagyományára, amelyet elődeink hagytak ránk a Kárpát-medencében. Ezzel az írással az a célom, hogy elindítsak erről egy közös gondolkodást. 

Munkásmozgalom és nemzeti kérdés Közép-Európában

Marx és Engels nem fejtették ki részletesen a nemzeti kérdésről vallott elképzeléseiket. Sokan értelmezték és értelmezik úgy a Kommunista kiáltványt ("a proletároknak nincsen hazája"), mint a teljes kozmopolitizmus megnyilatkozását. Ennél azonban összetettebb a helyzet. Marx elismerte és felismerte a nemzeti mozgalmak jelentőségét és értékét, de kizárólag az osztályharc és az általa üdvösnek tartott társadalmi haladás kontextusában. Tehát mindazon nemzeti mozgalmakat támogatta, amelyek hosszú távon az elnyomott osztályok felemelkedését szolgálták, még ha nem is volt bennük szocialista elem. Így például támogatta az 1848-49-es magyar forradalmat és szabadságharcot, vagy a lengyelek szabadságharcát is.

download.jpegA nemzeti kérdéssel kapcsolatos viták a munkásmozgalmon belül a 19. század végén erősödtek fel. A lengyel kérdés kapcsán a vita szakításhoz vezetett Rosa Luxemburg és a Lengyel Szocialista Párt vezetősége között. Luxemburg és csoportja amellett szálltak síkra, hogy a lengyel függetlenség nem lehet a munkásmozgalom célkitűzése, a lengyel nemzeti ügy csak eltéríti a lengyel és orosz munkásokat a közös nemzetközi osztályharc ügyétől. A másik csoport szerint viszont a szociáldemokratáknak részt kell vennie a független és egységes lengyel nemzetállam kivívásában. Luxemburg nézeteit a II. Internacionálé 1886-os ülésén Karl Kautsky, a szociáldemokrácia egyik fő ideológusa vitatta. Szerinte a nemzeti mozgalmak szükségszerű velejárói a társadalmi-gazdasági fejlődésnek, és a szociáldemokratáknak nem lehet teljesen elzárkózni azoktól. Ez nem jelenti a nemzeti törekvések abszolút célként való elismerését, a munkások közötti nemzetközi szolidaritásnak mindig elsőbbséget kell élveznie a nemzeti érdekekkel szemben.

A nemzeti kérdés a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchiában is igen fontossá vált a század végére. Az osztrák szociáldemokraták a 1899-es brünni programban a soknemzetiségű állam fenntartása mellett foglaltak állást, de ugyanakkor a területi autonómia alapján a birodalom reformját szorgalmazták. Szabad és egyenlő nemzetek föderatív szövetségeként képzelték el a Monarchia jövőjét. Karl Renner álláspontja szerint a nemzeti érdekek elsősorban a kultúrára és a nyelvre vonatkoznak, ezért elvetette a politikai nemzetek koncepcióját és elegendőnek tartotta a kulturális és nyelvi autonómiát a birodalom nemzetei számára.

sennecke_otto_bauer_1919.jpg                                             Otto Bauer

Ezen a koncepción lépett túl Otto Bauer 1907-ben a Die Sozialdemokratie und die Nationalitätenfrage (A szociáldemokrácia és a nemzeti kérdés) című művében, amely az ausztromarxista csoport nemzetfelfogásának alapjául szolgált. „A nemzet a sorsközösség által jellemközösséggé kovácsolódott emberek összessége," hangzik Bauer nemzetmeghatározása. Ezt a meghatározást később sokan bírálták a baloldalról, többek között Sztálin is, aki szerint nem vette figyelembe a gazdasági és társadalmi tényezőket és egyfajta spirituális töltést adott a nemzet fogalmának. Bauer szerint egyes nemzetek az elnyomás következtében történelemnélküli nemzetté váltak, és csak a kapitalista fejlődés következtében indultak meg újra a modern, történelmi nemzetté válás útján (mint a Monarchia nemzetiségei). Rámutat arra is, hogy a vagyonos osztályok "arra törekszenek, hogy a proletárságnak a polgári nacionalizmus által érintett bizonyos részeit az osztályharctól távol tartsák és a szociáldemokráciát a nemzet sorsával szemben való közömbösséggel, sőt nemzeti árulással vádolják. Ez a vád a vagyonos osztályok legveszedelmesebb fegyvere a proletárság politikai harcában."

A kettős hazafiság 

Míg a német és az osztrák szociáldemokraták ekkor már bekerültek a parlamentbe a választójogi reform következményeként, Magyarországon még mindig csak a lakosság töredéke rendelkezett választójoggal. Ez a magyarországi modernizáció sajátos torzulásaiból következett, a felemás (Lenin által porosz utasnak nevezett) kapitalizmusból, amelyben a "nemzeti egység" a nagybirtokos és nagytőkés osztály szövetségét jelentette a gyakorlatban, illetve azon belül is a legkonzervatívabb, az egyházzal és a trónnal szövetséges elemek uralmát. A hazai szociáldemokraták nyugati elvtársaikkal szemben nem válhattak részévé a politikai közösségnek ("kívül voltak" a politikai nemzeten), hiányzott az erős polgári liberális mozgalom is, amely szövetségesükké válhatott volna. Kirekesztettség-tudatukat tovább növelték a hatósági üldözések, hiszen a munkásmozgalom az elit számára gyakorlatilag büntetőjogi kérdésnek számított. Ez is magyarázza azt, hogy a magyar szociáldemokraták számára Tisza István és társai szólamai a nemzeti egységről különösen képmutatónak és ellenszenvesnek tűntek, hiszen a magyar nép többsége ki volt zárva ebből a nemzetből. Joggal háborodtak fel azon is, hogy őket nevezik "hazátlan bitangnak", miközben éppen ők küzdenek azért, hogy a nemzeti politikai közösséget kiterjesszék azokra, akik munkájukkal lehetővé teszik, hogy a vagyonos osztályok jólétben éljenek.

A magyar szociáldemokratáknak ez a kirekesztett és megbélyegzett helyzete is magyarázza, hogy nem voltak képesek az ausztromarxistákhoz hasonló szintetizáló elméletet alkotni a nemzeti kérdésben. Ehhez hozzájárult az is, hogy a városi népesség - munkásság és polgárság - jelentős része nem volt magyar származású, így ki volt téve az etnikai nacionalisták folyamatos hecckampányainak. A zsidóságot paradox módon egyszerre hibáztatták a kapitalizmusért és a kapitalizmus ellenes mozgalom vezetéséért. A nemzetiségi munkások körében jelentkező autonómia-törekvésekre pedig a párt vezetősége gyanakodva, a munkásegységet megtörő nacionalista elhajlásként tekintett.

A hazai szociáldemokrácia fejlődésének korai szakaszában, a 19. század második felében a szociáldemokraták jelentős része azt vallotta, hogy a hazafiság éppen olyan meghaladott, reakciós szellemi csökevény, mint a nép ópiumának tartott vallás. "A mai társadalomban a munkásember hazafi nem lehet, a társadalom már túlfejlődött ezen," írta Népszava 1894-ben. (Egy szocialista levelei, 1894. október 26.) A szociáldemokrata párt hivatalos álláspontját azonban ebben a kérdésben inkább a Népszava 1891. január 16-ki, A hazafiságról című vezércikke képviselte. Ebben megjelenik a kettős hazafiság eszméje: az uralkodó osztályok önző osztályérdekeket kiszolgáló hazafiságával szemben a szociáldemokraták képviselik a valódi hazafiságot, amely az egész népre kiterjed.

screenshot_2018-11-11_at_21_08_28.png
"Az igazi és értelmes hazafiasság nem abból áll, hogy a hazát vakon szeressük, a külföldöt becsméreljük és nem abból, hogy nevetségessé tegyük magunkat azzal az állítással, hogy a mi államunk és a mi népünk valamennyi közt a kiváló legjobb. Ellenkezőleg kell állni a dolognak és pedig minél jobban szereti valaki hazáját, annál kevésbé szabad szemet hunynia annak gyengéi, hiányai és árnyai előtt, hanem annál jobban kell iparkodnia a közösségre káros állapotokat felderíteni és azokat megszüntetni. Nem az az atya szereti legjobban gyermekét, a ki benne a tökély mintaképét véli felfedezhetni ... Még egy szóval sem űztek olyan durva visszaélést, mint a 'hazafiasság' szóval. A hazafiasság cégére alatt a legtisztátlanabb egyéni- és osztályérdekeket fejlesztik; a hazafiasság csalétkével arra bírják a népet, hogy a szabadság vívmányaiból egyiket a másik után áldozza fel, arra bírják, hogy saját testének vesszőt nyessen és saját nyakára láncot kovácsoljon, hogy a proletárság gazdasági és politikai elnyomatását megörökítse és végül a hazafiasságot hívják segítségül a szocializmus ellen. Ha azonban a szót helyes értelmében vesszük, nem pedig azon értelemben, mint a milyenben a reakció és hírlapírói szóhamisítók használják, akkor az tűnik ki, hogy éppen a szociáldemokraták a legjobb hazafiak."

"Hazátlan bitangok"

screenshot_2018-11-11_at_20_43_12.pngA magyar uralkodó elit, amelyet nyugtalanított a munkásmozgalom előretörése, gyakran használta a hazafiatlanság vádját a szociáldemokratákkal szemben. Mint szinte minden eszmetörténeti fejlemény Magyarországon, a "hazátlan bitang" vád is német import volt. 1900 augusztusában Vilmos császár használta ezt a kifejezést (a Vaterlandlöse Gesellen-t fordították így a magyar sajtóban, lásd például Pesti Napló 1900. augusztus 5.) először a sztrájkoló hajómunkásokra, és ez Magyarországon is nagy visszhangot váltott ki. 1903-ban a parlamentben Bartha Miklós függetlenségi képviselő "hazátlan bitangoknak" nevezte a szocialistákat. Ők tiltakozó népgyűlést szerveztek a Szabadság térre, amelyen a Független Magyarország 1903. március 30-ki beszámolója szerint 10 ezer ember vett részt, számukat a Népszava (1903. március 31.) rendőrségi forrásokra hivatkozva 20 ezerre tette. A tömeg hosszantartó tapssal és éljenzéssel fogadta, amikor Groszman Miksa "Tisztelt hazátlan bitangok!" megszólítással kezdett bele beszédébe. "Népítélet lesz ma," mondta. "Vádolni jöttünk és nem védekezni. (Helyeslés.) Nincs okunk védeni magunkat, különösen nincs okunk védeni magunkat azokkal szemben, akikre a vádak árja évek óta zúdul (Zajos helyeslés) és nem védelmezik magukat azért, mert nem is védhetik magukat. (Úgy van! Igaz!) Hazátlan bitangoknak (Éljenzés) neveztek bennünket azok, akik tevékenységükkel, fellépésükkel, viselkedésükkel lépten-nyomon azt bizonyítják, hogy hazátlanok. (Zajos helyeslés.) Hazátlanok abban az értelemben, amely értelemben bennünket neveztek hazátlanoknak."

screenshot_2018-11-11_at_20_51_47.png
Azt a folyamatot, amelynek során a megbélyegzett személy vagy csoport a vele szemben kívülről megnyilvánuló megbélyegző, negatív attitűdöt magáévá teszi, a mai szociálpszichológiai terminológia a stigma internalizálásának nevezi. Az így kialakuló ön-megbélyegzés károsan hat az önbecsülésre, szégyenhez és önvádhoz, kiegyensúlyozatlan önértékeléshez, a saját magával szembeni irreális elvárásokhoz vezet. Az, amit Jászi Oszkár a szociáldemokrácia "hazafiatlan pózának" nevezett, valójában nem a nemzeti sorsközösség teljes elutasítását tükrözte, hanem a hazafiatlanság stigmájának internalizálását. A szociáldemokraták - és más baloldaliak - számára traumatikus élményt jelent, amikor önkényesen kizárják őket a nemzeti sorsközösségből, és ezt a traumát gyakran olyan módon dolgozzák fel, hogy dacból és gúnyból felvállalják a pózt, amit rájuk akarnak erőltetni - de egy idő után ebben a pózban megmerevednek. Elutasítják a nemzeti hagyományok tiszteletét, mivel a hazafiság minden megnyilvánulásában a reakció ármányát látják a munkásosztály félrevezetésére. Ez éppúgy része a közép-kelet-európai nemzetek eltorzult lelki alkatának, mint a másik oldalon a nemzeti szimbólumok abszurditásig fokozott kultusza vagy a nemzethalál víziójával való folyamatos paranoid tusakodás. Sok politikailag eszmélő, szociálisan érzékeny, a szociáldemokraták ügyeivel alapvetően rokonszenvező fiatal (ilyen volt például Bajcsy-Zsilinszky Endre) számára rendkívül taszító volt ez az elutasító álláspont, és ezt a szélsőjobboldali mozgalmak tudatosan fokozták, szociális demagógiájukkal, antiszemitizmusukkal vonzva magukhoz ezeket az egyébként a szociáldemokrácia számára is megnyerhető embereket.

Ennek a nemzeti hagyomány merev tagadásán alapuló megközelítésnek a fő ideológusa Szabó Ervin volt, aki kérlelhetetlen harcot hirdetett a "holt igazságok" "lelki közegellenállásával" szemben. A magyar történelem formálói közül gyakorlatilag csak a hagyománnyal radikálisan szembefordulók - Dózsa, II. József, Martinovics, Petőfi, Táncsics és némileg a centralisták - örökségét vállalta fel. 1848-49 kapcsán joggal mutatott rá a nemzeti egység legendájának történetietlenségére és szembefordult korának Kossuth-kultuszával. A dicső múlt legendáit a századfordulón a magyar uralkodó elit politikai aprópénzre váltotta és arra használta, hogy a milleniumi ünnepségek mámorában szendergő magyar nép figyelmét elterelje az ország növekvő társadalmi feszültségeiről. Így tehát Szabó Ervin nacionalizmussal szembeni utálatát megértem, különösen annak tükrében, hogy a nacionalizmus csábításának valós veszélyei voltak a baloldalon is, mint azt a szociáldemokrata pártok megingása az első világháború kitörése idején később igazolta. Osztom azonban Litván György véleményét, miszerint Szabó kritikája egyáltalán nem volt konstruktív, és tökéletesen félreértette és lebecsülte a nemzeti eszme mozgósító erejét (beleértve a nemzetiségi mozgalmakét is) azok körében, akiknek az érdekérvényesítését a zászlajára tűzte.

A Népszavában Szabó Ervin a következő szavakkal támadta a Kossuth születésének 100. évfordulóját ünneplőket 1902-ben: "Kossuth Lajos ünnepét őszinte érzelemmel ülik meg Magyarország magyar polgárai – az urak: iparosok, kereskedők, gyárosok, birtokosok, hivatalnokok. Képzelhető-e, hogy az ő őszinte ünnepük az öntudatra ébredt magyar munkásnépnek is ünnepe legyen? Az öntudatos munkásnép nem ünnepel az ünneplőkkel! Az ő ünnepük neki nem ünnepe! Az ő nagyjuk neki nem nagyja!" Ezt az álláspontot vallotta a szociáldemokrata párt vezetősége is, ezért úgy foglalt állást, hogy nem vesz részt a centenáriumi megemlékezéseken. Litván György találóan úgy jellemezte ezt az álláspontot, mint "a fennállóval szembeni megalkuvásmentesség és a meddőségbe forduló szektarianizmus".

Az Új Magyarország

magy290.jpgAz általában doktrinerséggel vádolt polgári radikálisok vezetője, Jászi Oszkár ebben a kérdésben sokkal rugalmasabbnak és érzékenyebbnek bizonyult, mint barátja, Szabó Ervin. Sőt, saját, a Világ című újság körül csoportosuló polgári radikális híveinél is, akikkel éppen a nemzeti függetlenség kérdése kapcsán szakított. Hanák Péter a Jászi Oszkár dunai patriotizmusa című könyvében részletesen beszámol arról, hogyan próbálta Jászi sikertelenül meggyőzni barátját álláspontja megváltoztatásáról és egy új, nemzeti alapon álló szocialista párt megalapításáról. "Te volnál hivatott arra," írta levelében, "hogy a szocializmust az új Magyarország úttörőinek ideológiájával összekovácsold ... Álnév alatt írni fogok egy programszerű cikket ily cím alatt: Szocializmus és hazafiság - A magyar szocializmus revíziójához." Bár naivitás volt feltételezni is, hogy Szabó Ervin ezt a szerepet felvállalja, Jászi megírta az említett cikket. Ebben igen kemény kritikát fogalmazott meg a szociáldemokraták "nemzetietlen pózával" szemben, és azt állította, hogy a párt néhány „szellemileg és erkölcsileg félművelt vezetőből”, és „egy csomó izgága zsidó gyerekből” álló csoport, amely képtelen megszólítani a magyar értelmiség leghaladóbb, legjobb rétegét. Hanák szerint Jászi elképzelése egyrészt a gyakorlati megvalósíthatóság szempontjából illúzió volt (ráadásul taktikátlan, hiszen mélyen megbántotta vele a szociáldemokratákat), másrészt viszont egy lényeges és valós hiányosságokra mutatott rá a szociáldemokrata mozgalomban.

Jászi kétségkívül helyesen ismerte fel azt, hogy nem kell gyárosnak vagy földbirtokosnak lenni ahhoz, hogy valakit mély érzelmek fűzzenek a szülőföldjéhez, a nemzeti múltjához és a kultúrájához. Hogy a nemzeti érzést, a hazafiságot nem kizárólag a reakció, de a progresszió is fel tudja használni - és fel is kell használnia, ha valódi tömeghatást akar elérni hosszú távon. Másrészt ugyanakkor Jászi számos veszélyes illúziót is táplált - és osztott a konzervatív-liberális elittel, sőt, a szociáldemokraták jelentős részével is - a magyar szupremáciáról, a nemzetiségek "békés asszimilációjáról" és lebecsülte az önálló nemzetállami lét felé gravitáló erők nagyságát és jelentőségét. Ezt a hibáját már csak későn ismerte fel. Litván György Jászi védelmében azonban elmondja, hogy "az, aki a dualizmus korában kétségbe merte volna vonni a magyar hegemóniát, egyszerűen kiiktatta volna magát a magyar politikai porondról. Jászi itt - szinte egymagában — elment a legvégső határig. Tovább egy lépéssel se mehetett, ha irányzatával politikai tényező akart maradni."

sze_kely_ady_1908.jpgAdy Endre, aki bár szimpatizált a szociáldemokratákkal, a nemzeti kérdésben sokkal inkább Jásziékkal találta meg a közös hangot, szintén értetlenül állt Szabó Ervin merev álláspontja előtt. „Szinte rosszul esik lenyomattatni ezeket a sorokat," írta Szabó Ervin Kossuthot bíráló cikkéről a Nagyváradi Naplóban. "Nemcsak a gyalázat fáj, amit e sorok Kossuthra hánynak, de fáj az is, hogy a magyar szocialisták, kiknek igazait végre is mind többen kezdik elismerni s nem egyszer védtük meg magunk is, ilyen rettenetesen meg tudtak botlani. Higyjék el nekünk a magyar szocialisták, hogy a burzsoá sajtó száz cikke nem ártott annyit az ő ügyüknek, mint az ő határozatuk csak magában, minden kommentár nélkül. Ebben a határozatban benn sír legelső sorban is a magyar szociáldemokratáknak legnagyobb bajuk, hogy vezéreik egy csöppet sem politikusok. A magyar szociáldemokraták félszáz évvel hátra vannak. Ők még mindig csak a szociáldemokrácia legutópikusabb jelszavain nyargalásznak. Az adott körülményekkel, a valósággal harcolni s egyezkedni nem akarnak."

6191_kossuth_evfordulo2_kep.jpg                     Felvonulás Kossuth halálának 10. évfordulóján

Maguk a szervezett munkások sem osztották maradéktalanul a pártvezetőség álláspontját. Így például Nagyváradon éppen Ady számolt be róla, hogy a helyi szociáldemokrata munkások énekelve vonultak fel a Kossuth-ünnepségen, fittyet hányva a pártvezetőség határozatára. A hivatalos ünneplésektől való elhatárolódás jellemezte a párt magatartását március 15-én is. "Ünneplik a szabadságot a nagy hazafiak, akiknek a hon mindig ajkukon van, de soha sincs szívükben," írta a Népszava 1905. március 16-án. "Egy félszázad előtt dörögve kérdezte tőlük Petőfi Sándor: 'Meddig bőgtök még a hon nevében?' — s ma még mindig a hon nevében bőgnek s szentségtelen ajkukra veszik még a világszabadság lantosának dicsőséges nevét is. A szabadságot ünneplik ezek a farizeusok, akik szabadság alatt azt értik, hogy nekik minden legyen szabad, akik haza alatt önmagukra gondolnak, akik nemzetnek csak önmagukat tartják."

A darabont válság: a haza és a haladás szembeállítása

Éppen ezidőtájt, a darabont válság kibontakozásával éleződött ki a leginkább a szociáldemokraták és a függetlenségi nacionalisták közötti ellentét. Bár a függetlenségi párt nyert az 1905-ös választáson, a király figyelmen kívül hagyta a választási eredményt és Fejérváry Géza táborszernagyot nevezte ki miniszterelnöknek. A szociáldemokraták a király által oktrojált kormány mellett álltak ki, abban a (később csalfának bizonyult) reményben, hogy a kamarilla támogatásával bevezetik az általános, egyenlő és titkos választójogot. A bécsi kormány divide et impera politikája nagy szerepet játszott abban, hogy végzetes szakadás következett be a haza és haladás már a reformkorban is gyakran egymással szembekerülő eszméi között. A független nemzeti lét, a nemzeti megmaradás és a társadalmi haladás, demokratizálódás egymással ellentétesként tételeződött és polarizálta a magyar közéletet. Az egyik oldalon egységbe forrasztotta és radikalizálta azokat a szociáldemokratákat és polgári radikálisokat, akik a sérelmi, függetlenségi politizálásban a jogkiterjesztés fő akadályát látták. A másik oldalon azokat a liberális és konzervatív erőket, amelyek, bár különböző módokon, de a nemzeti függetlenséget féltették a demokratikus reformoktól. A Társadalomtudományi Társaság szakadása, a liberálisok és konzervatívok távozása ennek a folyamatnak volt egy fontos mérföldköve. Előjele volt a 20. század későbbi dicstelen fejezeteinek, amelyekben az eszmék - a közös értékek és célok elismerése és keresése melletti - versengésének a helyét a terror, az erőszak vette át.

A darabont kormánnyal szemben kialakuló, a társadalom széles rétegeit megmozgató ellenállási mozgalom megkísérelte azt is, hogy a munkásságot leválassza szociáldemokrata vezéreinek befolyása alól. Egyetemista körök például antiszemita röplapokat osztogattak a gyárakban, amelyek arra hívták fel a munkásokat, hogy ne kövessék a "hazátlan jakabokat" (a jakab a zsidók gúnyneve volt). A hazafiatlansággal, hazaárulással kapcsolatos vádakra a szociáldemokraták hasonló viszontvádakkal feleltek. "Hihetetlenül mélységes a süllyedése a magyar úgynevezett 'hazafiak'-nak," fakadt ki a Népszava vezércikkírója 1905. szeptember 13-án. "Mindent el tudnak viselni, minden alávalóságra hajlandók, csak ne kelljen jogokat adniok a letiport népnek. És készek inkább egészen nyilvánvalóvá tenni, hogy suba alatt egy gyékényen árulnak a sokat szidott 'Bécs'-csel, semhogy az általános választói jogot megvalósítani engedjék!" Ebben az időszakban a "hazafi" szó szinte kizárólag pejoratív értelemben jelenik meg a lapban.

A szociáldemokraták ebben a korszakban előszeretettel fordultak a történelem azon alakjaihoz iránymutatásért, akik a nemességgel szembefordulva, akár a felvilágosult abszolutizmussal szövetségben is el tudták képzelni a szükséges társadalmi reformok keresztülvitelét. Ilyen volt Martinovics Ignác. Kivégzésének 110. évfordulóján a Népszava Lefejezett eszme címmel közölt cikket (1905. május 21.), amelyben képmutatónak nevezik azokat, akik ünneplik Martinovicsot, miközben az eszméit elárulták. "Martinovics a polgári forradalom eszméinek híve, az emberi jogok hirdetője volt. Hazafi a szó komoly értelmében, de nem teliszájú soviniszta; nem volt a sérelmi politika embere. Az akkori hazaffyak is ezért hagyták cserbe."

Kísérletek egy új nemzeti progresszív mozgalom megteremtésére

A következő években, a darabont válság tanulságait levonva, a szociáldemokraták, elsősorban Garami Ernő és Kunfi Zsigmond munkássága nyomán, többet foglalkoztak a hazafisághoz fűződő viszonnyal. Ebben nem kis szerepe volt annak, hogy 1910 körül elmélyült a függetlenségi balszárnnyal (Justh pártja) való választási együttműködés, de a Nyugatnak és Ady Endre költészetének is. A szociáldemokraták legtöbb ezzel foglalkozó írása a két hazafiság koncepciójára épült, amely, marxi alapon, az uralkodó osztályok nacionalizmusával a proletár hazafiságot, a régi, feudális Magyarországgal a modern, demokratikus új Magyarországot, a klerikális nemzetköziséggel a proletár internacionalizmust állította szembe. „Csak nyíljanak meg egy kicsit a szemek és agyak ebben az országban, hamar világos lesz, hogy a szociáldemokrata párt a leghazafiasabb párt. Persze nem az osztálybetyárok által kompromittált hazafiságot értjük ez alatt,” vélekedett Ady Endre.

szende_pal_onallo_vamterulet.jpg

A nemzeti önállóság gondolata vezette a szociáldemokrata - de a pártba be nem lépő, a polgári radikálisokkal szorosabb kapcsolatot ápoló - Szende Pál tollát is akkor, amikor Önálló vámterület és osztályharc címmel közzé tette tanulmányát (Huszadik Század 1906/1). Ebben szembefordul az MSZDP hivatalos, az osztrák területekkel való vámuniót mint a gazdasági haladás szükségszerű előmozdítóját támogató álláspontjával, és rámutat annak a Magyarországot gyarmati függőségben tartó természetére. Az alapos pénzügyi, gazdasági felkészültséggel megírt tanulmány jóval túlmegy a pusztán gazdasági következtetéseken és rámutat, hogy a szociáldemokraták és a radikálisok darabont válság idején tanúsított magatartása tarthatatlan. Az abszolutizmus, bármennyire is felvilágosult arcát mutassa is, céljaiban, törekvéseiben idegen a demokratikus mozgalmak törekvéseitől, a kettő között ad hoc szövetségek lehetségesek ugyan, de ezek felbomlásra vannak ítélve.

Szendének és Jászinak meggyőződése volt, hogy Magyarországon nem lehet közvetlenül, a polgári demokratikus átalakulást megspórolva bevezetni a szocializmust. Jászi a Huszadik Században (1907/1.) Új Magyarország címmel programadó írást közölt, amelyben nem csak a konzervatív és hagyományos nemzeti függetlenségi mozgalomtól, de a szociáldemokratáktól is különböző polgári radikális párt megalapítása mellett foglalt állást. A párt fő feladatául azt a célt tűzi ki, hogy egyesítse a nemzeti és a demokratikus gondolatot, összekötő kapocsként szolgáljon a függetlenségi demokraták és a szociáldemokraták között. Az szociáldemokraták vezetősége megrökönyödéssel és gyanakvással fogadta Jászi tervét, amit Diner-Dénes József, a párt egyik ortodox marxista ideológusa keményen megbírált (A Munka Szemléje, 1907/1). Diner-Dénes a szociáldemokratáknak azon irányzatához tartozott, akik a darabont válság idején a legvehemensebben támogatták a kamarillával való szövetséget a függetlenségi mozgalommal szemben, amelyet "magyar junker liberalizmusnak" nevezett és mélységesen megvetett.

Litván György Jászi és Diner-Dénes vitájának elemzésével bontotta ki a magyar progresszió két irányzatáról szóló elméletét. "Az első tudomásul veszi, hol él, s eszményeinek megvalósítási módját, formáját és ütemét az ország és a nép tényleges szükségleteihez igazítja. A második elvont elvekből vagy fejlettebb országos távoli példájából indul ki, s a haladást pusztán ezek megvalósulásán (rosszabb esetben saját hatalmának, befolyásának növekedésén), nem pedig a nép tényleges emelkedésén méri. Az egyik alulról akarja kivívni-kicsikarni a reformot vagy kirobbantani a forradalmat, a másik felülről vagy kívülről igyekszik (ugyanazt?) az országra rátukmálni." (Magyar gondolat - szabad gondolat, Magvető, Budapest, 1978, 80.) A progressziónak ezen kétféle irányzata közötti különbség, bár nem mindig ilyen élesen, de véleményem szerint mind a mai napig megmutatkozik. Ma is gyakran szembekerül egymással a mucsai-ugari mentalitást ostorzó Nyugat-bálványozás és a Nyugattal szemben szkeptikus, a magyar nép szabadságszeretetében bízó álláspont. Gyakran ugyanazok az emberek is a kettő között hányódnak.

250px-sigismund-kunfi-comisario-hungri_a--outlawsdiary00tormuoft.pngVoltak olyan szociáldemokraták, akik nem értettek egyet Diner-Dénessel. Kunfi Zsigmond 1906-ban a Hazafiság revíziója című esszéjében megőrizte Szabó Ervin radikálisan osztályharcos attitűdjét az uralkodó osztályok nacionalizmusával szemben, ugyanakkor már körvonalazódik benne egy új, pozitív hazafiság eszméje is. "Csoda volna-e, ha meggyűlölném a béklyóval, bilinccsel, korláttal, léccel együtt a színt is, amelyre festve van?", teszi fel a kérdést Kunfi. "Nem volna-e természetes, ha nem igen választgatnám el egymástól a bilincset meg a színét? Ha azt gondolnám, hogy minden, ami piros-fehér-zöld, ami nemzeti, ami magyar, csak arra való, hogy engem elnyomjon, eltiporjon, megkínozzon? ... De én fájó aggyal, megkínzott testtel, fáradt elmével is különbséget teszek. Az én gyűlöletem, megvetésem nem a nemzeti színnek, hanem a bilincsnek meg a béklyóknak szól. Meg akarom szabadítani az elnyomatás eszközeitől magamat is, de meg akarom szabadítani a nemzeti színeket is attól, hogy az elnyomatás eszközei legyenek. Meg akarom menteni a magyarság eszméjét attól, hogy az egyet jelentsen a szolgasággal, elnyomatással, műveletlenséggel."

Kalmár I. György 1976-ban megjelent, Szociáldemokrácia, nemzeti és nemzetiségi kérdés Magyarországon (1900-1914) című könyvében kifejti, hogy a nemzetiségi, nemzeti politikával kapcsolatos álláspontot a magyar szociáldemokraták nem dolgozták ki olyan részletességgel, mint Otto Bauer és az ausztromarxisták, és nem tudtak megegyezni a birodalom föderalizálására vonatkozó közös álláspont elfogadásában az osztrák és a nemzetiségi szociáldemokrata mozgalmakkal. Míg a magyar nemzet önrendelkezésének támogatásáig eljutnak, elutasítják a nemzetiségek önrendelkezésének gondolatát.

A következő részben az első világháborútól a kommunista hatalomátvételig terjedő időszakkal foglalkozunk - kattints ide! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pendulum.blog.hu/api/trackback/id/tr2814366107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.