2018. nov 17.

Az első magyar köztársaság kikiáltása - a konzervatív sajtóban

írta: Pendulumblog
Az első magyar köztársaság kikiáltása - a konzervatív sajtóban

karolyi_mihaly_kikialtasa-800x450.jpg100 éve kiáltották ki az első köztársaságot. Vajon tényleg csak egy szűk baloldali zsidó csoport támogatta a forradalmat, mint ahogy azt a jobboldali mitológia állítja? Nem éppen. Ehhez elég áttekintenünk a korabeli konzervatív sajtót.

1918. november 16-án, 100 éve kiáltották ki az első magyar köztársaságot. Míg a legtöbb országban a köztársaság centenáriumát országos ünnepségsorozat kíséri, az állam legfőbb méltóságainak vezetésével, tömegek utcára vonulásával, nálunk az ünneplés teljesen elmaradt. Pedig a köztársaság kikiáltása nem egyszerűen a monarchikus államforma megszüntetéséről szólt (az új rendszer kompatibilis lehetett volna egy alkotmányos monarchiával is). Viszont ezen a napon született meg a modern, független, demokratikus Magyarország. Ezen a napon ismerték el először törvényben a minden polgárra vonatkozó politikai szabadságjogokat: a nőkre is kiterjedő általános, egyenlő és titkos választójogot, a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát, a független bíráskodást és a gyülekezési szabadságot. Ezen a napon született meg a modern jóléti állam is, amely elismeri polgárainak ahhoz fűződő jogát, hogy kiemelkedjenek a nyomorból és elnyomásból, és ehhez támogatást kapjanak.

star-1-01.jpgMégis, az ország vezetői makacs hallgatásba burkolódznak. Nem csoda, hiszen hazánk elnevezéséből törölték a köztársaság szót, hiába maradt papíron az államforma köztársaság. Ezt nem lehet kizárólag a köztársasági államforma iránti ellenszenvükkel magyarázni, hiszen a miénknél jóval zártabb, tekintélyelvűbb jobboldali rezsimek is berendezkedtek a köztársaság égisze alatt (pl. Salazar Portugáliája). A hallgatást nem magyarázza az sem, hogy az első köztársaság viszonylag rövid életű volt, és hamarosan átadta a helyét a Tanácsköztársaságnak, majd a király nélküli királyságnak. Azok az elvek, azok a törvények, amelyeknek nevében az első köztársaságot kikiáltották, ma is éppen annyira érvényesek és felvállalhatók, mint akkor voltak. Nem magyarázhatja a hallgatást önmagában az sem, hogy az első köztársaság kikiáltására tragikus történelmi helyzetben, egy vesztes világháború után került sor, amikor az ország addigi területi egysége megbomlott. Hiszen az első köztársaság vezetői a területi integritás talaján álltak, és ők adták ki először a jelszót: "nem, nem, soha!" (Ami persze illúziónak bizonyult.)

Mégis, nincs még egy forradalmunk, talán az 1956-os kivételével, amire annyi hazugságot és mocskot szórtak volna, mint az 1918-asra. Hosszú évtizedek alatt makacs mítoszok és torzítások, post hoc ergo propter hoc logikai hibák olyan bonyolult hálóját építették fel köré, amelyek zombiként mindig újraélednek, bármilyen alaposan is végezzék ki őket. Ezeknek a hazugságoknak a nagy részét a Horthy-rendszer idején költötték az olyan véleményvezérek és kurzusírók, akik közül igen sokan a saját szerepüket is szerették volna kitörölni a kollektív emlékezetből. Az októberi forradalom idején ugyanis nagy számban tódultak a nemzeti tanácshoz, hogy hűségesküt tegyenek neki, és önként mondtak le arról is, amire nem kényszerítette őket senki. Ki akarták törölni az emlékezetből, hogy milyen széles nemzeti konszenzussal jutott hatalomra a köztársaság, és milyen népszerűség és várakozás övezte Károlyi személyét ezekben az időkben nem csak a bal, de a jobboldalon is. Ezért hát elterjesztették az ún. "patkányforradalom" és a tőrdöfés Németországból importált mítoszait, miszerint a zsidók összeesküvése miatt veszítette el az ország a háborút és "esett áldozatul" a forradalmaknak.

Ennek a mítosznak a cáfolására elég átnéznünk a korabeli sajtó híradásait. Az, hogy a baloldali lapok, mint Az Est, a Népszava üdvözölték a forradalmat és a köztársaságot, senkit nem érhet meglepetésként. Sokkal érdekesebb, hogy a jobboldali, Tisza István politikájához közel álló lapok is egyöntetűen ünnepelték a forradalmat, Károlyit és a köztársaság kikiáltását! Pedig ekkoriban nem volt cenzúra, és nem volt sem vörös, sem fehér terror: senki nem kényszerítette őket semmire. Aki csak olyan torz, hazug leírásokból ismeri a forradalom eseményeit, mint amilyen Tormay Cécile Bujdosókönyve, annak érdemes elolvasni, hogyan számoltak be ezek a konzervatív lapok a november 16-ki eseményekről.

A Budapesti Hírlap, Rákosi Jenő lapja, amely mindvégig a baloldali mozgalmak kérlelhetetlen ellensége, a háborús propaganda egyik fő szócsöve, Tisza politikájának támogatója volt, így számolt be a köztársaság kikiáltásáról: "A magyar köztársaság a mai napon megszületett. Megszületett az ország gyönyörű fővárosában, annak a csodálatosan szép palotának a kupolatermében, a melyet a népszuverenitás épített volt önmagának, hajlékául a jognak, az igazságnak, a törvényes rendnek. És megszületett azon a hatalmas téren, a mely a palotát átöleli, sok százezernyi ünneplő közönség tomboló lelkesedésében." A lap elismeri azt is, hogy ebbe az ünneplésbe sok szomorúság, a háborús áldozat gyásza is vegyült, "nem volt zajos, színekben tarkáiké, fényben pompázó", de "annál komolyabb és mélységesebb volt".

screenshot_2018-11-17_at_17_48_59.png

"A népakarat e napon ledöntötte a királyi trónt, eltörölte az országgyűlés mindkét házát, törvénybe iktatta a legáltalánosabb szabadságjogokat s mig az ország minden részéből érkező delegátusok a nemzet bizalmának letéteményeseivel a kupolacsarnokban tanácskoztak, künn a lobogódiszbe öltözött téren százezrek énekelték a himnuszt, utána a világ elnyomott népeinek megváltó Szózatát, a Marseillaise-t," számolt be a 8 Órai Újság című, szintén konzervatív napilap, amelyet Tiszáék alapítottak Az Est ellensúlyozására, és amely később Bethlen István házilapjává vált az ellenforradalom után. "A szürkébe boruló levegőégben a szabadság és tudás szimbólumai, berregő gépmadarak keringtek. És a lelkekből kitört a négyszázéves elnyomatás, az őrjítően fájdalmas háborús kínszenvedés roppant keserűsége. Nagyon sokan sírtak, nagyon sokan az öröm extatikus fellángolásában égtek. A százezrek között nem akadt egyetlen ember, aki ne érezte volna meg a történelmi idők vérperzselő lendületének friss szelét. Nem volt még ilyen ünnep ebben a sokat szenvedett, gyönyörű országban."

screenshot_2018-11-17_at_17_47_35.png
A szocialista-barátsággal szintén nem vádolható Dunántúli Protestáns Lap arról írt ezen a napon, hogy "a csodás változások közepett, melyeknek tanúi vagyunk, bár néha-néha tétován állunk meg, mégis jó reménységgel vagyunk a végkifejlődés felől. Jó reménységgel vagyunk, mert erős a hitünk az igazság diadalában és Isten gondviselésében."

screenshot_2018-11-17_at_17_48_20.png

Herczeg Ferenc vérkonzervatív lapja, az Új Idők azon lelkendezett, hogy "a szabadság s az emberi jogok, amelyekért oly sok nagy elődünk szívvel, ésszel, vérezve küzdött: annak a napnak délelőttje óta biztos otthonra találtak e hazában. E szabadság jegyében, minden idegen béklyói levetve, készülünk e nagy nap óta serény munkával kiépíteni a nemes kultúra, az egyetemes szolidaritás, a béke és igazságosság Magyarországát. Készülünk egy oly hazát adni a népnek, amilyenről öröktől fogva a legjobbak ábrándoztak s amely a világ többi népeivel való benső egyetértés segítségével remélhetőn meg is épül."

screenshot_2018-11-17_at_17_45_27.png

A Pesti Hírlap című mérsékelten konzervatív hírlap arról írt, hogy 1848. március 15-e 1918. november 16-án folytatódott, és hogy mindkét dátum örök időkig a magyar szabadság emlékünnepe marad. "Az Internacionálé vörös lobogója az ország házán ne csak azt jelképezze, hogy a népek testvéresülésében a magyar köztársaság is részt vesz, hanem azt is, hogy ennek a hazának minden fia egyenlőjogú polgár lesz," szólt a vezércikk. "Akkor az ezeréves nemzetiszínű lobogót meg fogja becsülni a munkásság is és akkor a magyar köztársaság méltónak fog bizonyulni Mars elismerésére, aki a jobbágyságot fölszabadító 1848-as magyar forradalomról azt írta egykor, hogy Európában az első volt, amely nemcsak politikai, hanem szociális értelemben is a haladás ügyét szolgálta. A frázisos magyar alkotmányjognak vége; a munka köztársasága következik."

screenshot_2018-11-17_at_17_44_11.png
Az első köztársaság elbukott, a reményekkel és illúziókkal együtt, amelyeket sokan vele kapcsolatban tápláltak. Nem tudta például megőrizni az ország területi egységét, de aki azt hiszi, hogy ez Linder Béla nevezetes kijelentése miatt történt ("nem akarok több katonát látni"), az maga is igen nagy illúziókat táplál arról, milyen volt akkoriban az ország helyzete. A rendezetlenül hazaözönlő, fosztogató és randalírozó katonák leszerelését ugyanis éppen a vagyonos, konzervatív körök követelték a leginkább. Egy új, ütőképes hadsereg megszervezése egy széthulló, hatalmas vérveszteségeket szenvedő, a militarista propagandával torkig lévő országban szinte lehetetlen feladat volt. Ennél jóval nagyobb mulasztása volt a fiatal köztársaság vezetőinek, hogy nem voltak képesek megvalósítani a földosztás ígéretét sem, ami talán egyedül garantálhatta volna a forradalom vidéki tömegbázisának kiszélesítését. De vajon március 15. nemzeti ünnepként való megülését mennyiben befolyásolja az, hogy a forradalom után hatalomra jutó kormány milyen hibákat és mulasztásokat követett el a következő hónapokban?

Akármennyi sarat is szórnak rá, nekünk, akik hiszünk egy független, demokratikus magyar köztársaságban, amelynek nemre, származásra, vagyoni helyzetre való tekintet nélkül minden lakosa egyenjogú polgára, és amely az európai nemzetek közösségének egyenjogú tagja, annak van ünnepelni valója november 16-án. Legyünk akár szocialisták, liberálisok vagy konzervatívok. Remélem, egy napon ez a nap is éppúgy elnyeri majd a helyét a nemzeti ünnepek között, mint március 15. vagy október 23.

Szólj hozzá

köztársaság kikiáltása Károlyi Mihály első köztársaság 1918. november 16