2019. feb 22.

Pár mondat a zsarnokságról

írta: Pendulumblog
Pár mondat a zsarnokságról

qdxiepp.jpgA zsarnokság ezerféle fondorlatos módon formálhat minket a saját képére és hasonlatosságára. Még akkor is, amikor ellene harcolunk. 

Simone Weil, a francia filozófus és misztikus szerint soha nem szabad úgy ellenállni a gonosznak, hogy fokozzuk azt. Ennek a mondatnak a valódi értelmére csak azok döbbennek rá, akik soha nem szűnnek meg önvizsgálatot tartani. A gonosz ugyanis a legritkább esetben jelenik meg teljes menetfelszerelésben, kénkőszagú patás ördögként, akit nyíltan párbajra hívhatunk. A gonosz a legtöbbször lassú, alattomos fokozatossággal lopakodik be az életünkbe.

"A képzeletbeli gonoszság romantikus és sokoldalú; az igazi gonoszság nyomasztó, egyhangú, sivár és unalmas," mondja Weil. Megvan az a tulajdonsága, hogy fokról-fokra, észrevétlenül a maga képére és hasonlatosságára formál minket. Gyakran azt hisszük, hogy még mindig a Gonosz ellen harcolunk, miközben a gonosz már beette magát a szívünkbe és a hétköznapjainkba. Miközben a Gonosznak próbálunk ellenállni, valójában a gonoszt tápláljuk.

Joszif Brodszkij, az orosz költő szerint a gonosz azért képes mindent átható jelenlétre, mivel a jó álarcában jelenik meg. Soha nem köszön be, hogy "hello, én vagyok a gonosz." A jó természet és a ravasz előrelátás sem akadályozza meg abban, hogy behatoljon az életünkbe.

Így van ez a zsarnoksággal is. Nem az a legrémisztőbb, amikor és ahogyan a maga pőreségében elénk tárul a Terror, a totális elnyomás. Ahogyan Orwell mondja: a csizma, ami örökké egy emberi arcon tapos. A legfélelmetesebb az, ahogyan a zsarnokság láthatatlanul, jóindulatú mosolygással bekúszik a gyárba, az irodába, a hivatalba, a kórházba, az iskolába, a nappaliba és a hálószobába.

Először csak olyan dolgok változnak, amik idegennek tűnnek, távolinak a mindennapi életünktől. Jogszabályok, intézmények, jelszavak. Senki által nem szeretett kisebbségekről mondják el, hogy ők a hibásak minden nyavalyánkért. A közbeszédben meghúzott határok napról napra tágulnak. Először talán felvonjuk a szemöldökünket. Talán még tüntetni is kimegyünk, vérmérséklettől függően.

Aztán egy nap arra ébredünk, hogy már fel sem zaklat, hogy ismét ömlik, zúdul ránk a hazugság. Plakátokról az utcán, cikkekből a sajtóban, posztokból a közösségi médián. És visszaköszön a villamoson, a munkahelyen, a boltban. Hétköznapivá vált. Normálissá. A politikai tájkép része lett. Észre sem vesszük, és már annyira beette magát a pórusainkba, hogy éppen olyan magától értetődőnek vesszük, mint az izzadtságot a hőségben, a tolakodást a buszon. Kellemetlen, kellemetlen, de megtanultunk vele együtt élni.

És innen már csak egy lépés választ el minket attól, hogy kisebb-nagyobb kompromisszumokat kössünk a zsarnoksággal. Inkább nem teszem szóvá. Inkább félrenézek. Ezt a cikket inkább nem teszem ki, még bajom lehet belőle. Az én pozíciómban ez nem fér bele. Aztán már nem csak eltűrünk dolgokat, de akár meg is tesszük őket. Végül is most miért ne, ha nem én, akkor majd valaki más. Én csak egy kis pont vagyok, nem tehetek róla. Csak teszem a dolgomat. Nekem családom van.

Primo Levinek igaza van abban, hogy nem a szörnyetegek az igazán veszélyesek, hanem a hétköznapi emberek, akik képesek cselekedni anélkül, hogy kérdezősködnének. Vagy, tehetjük hozzá, egyszerűen csak képesek tétlenül nézni, ahogy mások kérdezősködés nélkül cselekednek.

Akit nem törhet meg a zsarnokság fenyegetéssel, azt megtöri hízelgéssel. Mint a fizikus Groszman regényében, aki bátran kiáll a tudományos igazság mellett, amíg fenyegeti a hatalom, de rögtön megszelídül, amikor Sztálin elvtárs személyesen hívja fel, hogy gratuláljon. Vajon hány ember ellenállását törték meg állásajánlattal, jutalommal, szerződéssel? Vannak, akiket nem korbáccsal, hanem mézesmadzaggal lehet szolgaságba kényszeríteni. 

És persze sokan a semlegesség álarcát öltik magukra: én felette vagyok ennek az alantas politikai sárdobálásnak. Ez az egyik legálszentebb magatartás. Ahogy Elie Wiesel fogalmazott, a semlegesség mindig az elnyomót segíti, soha nem az elnyomottat. A hallgatás a kínzót ösztönzi, nem a megkínzottat. A zsarnokságban nincs semlegesség.  

És azok, akik ellene szegülnek a zsarnokságnak? A lázadók, a harcosok? Ők gyakran abban a pózban tetszelegnek maguk és a világ előtt, hogy mentesek a zsarnokság csábításaitól. Pedig a zsarnokság egyik legálnokabb tulajdonsága, hogy előszeretettel a maga képére formálhat minket akkor is, ha harcolunk ellene. Nem vesszük észre, hogy amikor a hatalom ellen acsargunk, arcunk a gonosz torz vigyorát tükrözi. Könnyen azzá válhatunk, ami ellen harcolunk.

Miközben azon töprengünk, hogyan lehetséges, hogy a zsarnokság által megtévesztett milliók nem látják, micsoda gigantikus véleménybuborék zárja el őket a valóságtól, nem vesszük észre, hogy gyakran saját magunk köré is véleménybuborékot építünk.     

Joszif Brodszkij szerint a gonosz akkor tud gyökeret verni, amikor az egyik ember jobbnak képzeli magát a másiknál. Paranoid tévképzetekben tobzódunk, gyanakszunk, kétségek közt hányódunk. A csatazajban süketté válunk az igazságra. A zsarnok gyűlöletében megkeményedik a szívünk a szeretetre és együttérzésre. És itt bezárul a kör, beteljesedik Illyés Gyula verse: hol zsarnokság van, ott magad is zsarnokság vagy. 

És mégis: et lux in tenebris lucet. A sötétségben világít a fény. Hannah Arendt írja, hogy éppen a legsötétebb történelmi időkben, a legszámkivetettebb emberek között és velük szemben nyilvánul meg az emberiesség és testvériség a maga legtisztább formájában.  

Vaclav Havelnek igaza van abban, hogy a zsarnokság a nyílt terror mellett legalább annyira épül arra az illúzióra is, hogy nem számít, mit teszünk. Hogy jelentéktelenek vagyunk. A zsarnokság nem követeli meg, hogy szívünk mélyén higgyünk a hazugságban - elég, ha színleg elfogadjuk. És ezáltal mi is a hazugság részévé válunk. A hatalomnélküliek hatalma Havel szerint abban rejlik, hogy nem hajlandóak a hazugságban élni, nem hajlandóak belesimulni a politikai tájképbe. Az igazságban élnek. Nem fényes páncélban, megszentelt pallossal indulnak csatába a Gonosz ellen, de a banális hétköznapokban kutatják fel a gonoszt. A névtelen, az embertelen, a személytelen hatalommal dacolva újra felfedezik a bizalmat, a reményt, a nyitottságot, a felelősséget, a szolidaritást és a szeretetet. Piszok nehéz, de ezen múlik minden.

Sárosi Péter

Szólj hozzá

zsarnokság gonosz gonoszság Vaclav Havel Illyés Gyula Simone Weil Primo Levi Joszif Brodszkij