2019. jún 20.

Az ellenállás értelméről

írta: Pendulumblog
Az ellenállás értelméről

sisyphus-push-e1510280689620.jpgA hatalom minden látszólag ártalmatlan, értelmes szakmai kezdeményezést megfojt. Vajon van értelme még az értelmes, öntudatos polgári érdekérvényesítésnek? 

A minap a Tilos Rádió Hajnali Hasadás című műsorában Oltai Kata műsorvezető kollégám arra panaszkodott, hogy egyszerűen nem képes felfogni, miért nem tud a narancsuralom soha engedni a szakmailag megalapozott civil kezdeményezéseknek. Példaként a Város Mindenkié által támogatott javaslatot hozta fel, ami megtiltotta volna a rászoruló családok kilakoltatását az otthonukból. Kevés ennél egyértelműbb ügy van. A társadalmi vitában épkézláb ellenérvet nem hallhattunk. És mégis: a kormánypárti szavazógép vita és érvek nélkül lesöpörte a kezdeményezést az asztalról. Értelmes, pártpolitikától teljesen független szakmai kezdeményezések egész sorát kaszálja el a hatalom minden évben. Miért?

Bár ezen kezdeményezések, illetve a kezdeményező szakemberek, jogvédők közül egyik-másik világnézetileg is távol áll a rezsim hivatalos ideológiájától, az okot alapvetően nem ebben kell keresni. Olyan projektek is fennakadnak a szűrőn, amiknek köze sincsen a Soros-ügynöknek kikiáltott szervezetekhez, aktivistákhoz. Illetve olyanok, amiket éppen azért kiáltanak ki sorosistának, mert - léteznek, és nem azért, mert bármi közük lenne az amerikai milliárdoshoz. A magyarázat a Fidesz hatalomgyakorlási felfogásában keresendő - a totális hatalom logikájában.

Ezek Carl Schmidt német jogtudós elképzeléseiben gyökereznek, aki szerint a politika lényege az ellenség és a barát megkülönböztetése. Minden, ami ezen felül van, az maszlag. Az államnak Schmidt szerint igényt kell tartania a társadalmi élet minden területén a totális kontrollra. Míg a liberális demokráciában a társadalom gyakorol ellenőrzést az állam felett, addig ebben a rendszerben az állam gyakorol ellenőrzést a társadalmi élet minden szeglete fölött. Aki ezt a célt elősegíti, akár civil, akár egyházi, akár állami szereplőként, az barát. Minden más olyan szervezet, intézmény, kezdeményezés, ami fontos közéleti kérdésekben az államra próbál nyomást gyakorolni, az állam fölött ellenőrzést gyakorolni vagy az állam mellett/helyett próbál társadalmi problémákra megoldást kínálni - veszélyes ellenség.

A hatalomnak eme logikája szerint az atomizált állampolgárnak minden problémájára az államtól kell megoldást várnia. A problémamegoldás hierarchikus, uram-bátyám, tekintélytisztelő formái lehetnek csak elfogadottak. A protekciók, a kapcsolatok, a lojalitásért cserébe csurranó-cseppenő jutifalatok. A társadalmi önszerveződés, urambocsá érdekérvényesítés önmagában rossz és veszélyes. Mert azt sugallja a polgárnak, hogy a problémáira más is megoldást kínálhat, nem csak az állampárti apparátus. Ehhez az apparátushoz alázatos és lojális alattvalóként lehet csupán fordulni, reménykedve a kegyben, hogy kérésünk meghallgatásra talál. Az aktív polgárként a jogokért való fellépés, netán jogok érvényesítésének követelése nem más, mint ellenséges cselekedet.

Nos, ezért buknak el a látszólag "ártalmatlan" civil, társadalmi, szakmai kezdeményezések is a hatalom logikáján. Azok a kezdeményezések tudnak keresztülmenni, amik a hatalom további növelésének, koncentrációjának a célját szolgálják. A rendszer fontos eleme, hogy a polgárokban megszilárduljon a teljes tehetetlenség, reménytelenség és apátia azzal kapcsolatban, hogy "itt még bármit el lehet-e érni" a demokráciában megszokott érdekérvényesítő eszközökkel, összefogással, szolidaritással. Hogy elfogadják az állam teljes monopóliumát a társadalmi élet minden területe fölött. Még a kis kompromisszumok, még a kis sikerek is azt az illúziót kelthetnék a polgárokban, hogy a cselekedeteik számítanak - így fontos a könyörtelen következetesség, ami úthengerként lapítja szét az alulról jövő kezdeményezéseket.

A valódi kérdés az, hogy mit tehetnek azok, akik nem akarják vagy tudják elfogadni a hatalom eme logikáját, és az ellenállást választják. Van-e értelme még az érdekérvényesítésnek? A társadalmi kampányoknak? Vagy az egész olyan, mintha folyamatosan fejjel mennénk a falnak, és nem tanulnánk a hibáinkból? Vajon mik lehetnek az ellenállás eredményes formái ebben az egyre tekintélyelvűbbé, egyre totálisabbá váló hibridrezsimben? Vajon nem válunk magunk is a rendszer legitimálásának akaratlan eszközeivé?

Ezek a kérdések kínoznak évek óta. Megnyugtató választ sajnos nem találtam rájuk, inkább a nyugtalanító kérdéseim sorát sikerült gyarapítanom. De végső soron ez különbözteti meg a valódi demokratákat a rezsimszolgáktól és kurzushuszároktól. Az emberiség jövőével szemben érzett nyugtanalító felelősség, ami nem engedi, hogy beleringassuk magunkat az aktuális rezsim és kurzus készen tálalt válaszainak megnyugtató langymelegébe. A lelkiismeret, ami arra késztet minket, hogy ne adjuk fel az ideáljainkat akkor sem - főleg akkor sem - ha nem koronázza siker a tetteinket.

Ellenfeleink gyakran vádolnak minket nihilizmussal, értéktagadással. Magukat pedig örökérvényű értékek védelmezőjeként tüntetik fel. Valójában a cinikus közöny és a fanatikus hit között nem is olyan nagy a szakadék, mint sokan gondolnák. A lelkiismeret háborgásától hajtott kételyt sokkal több választja el attól, hogy vállrándítással túltegye magát emberi sorsok tönkretételén a Nagy Cél nevében.

Még ha jelenleg nem is látjuk tisztán, hogy mi lehet a jövő kibontakozásának útja, és mik lehetnek az ellenállás eredményes formái - nem tehetünk mást, mint hogy ellenállunk. A jövő útja az, amit Pál apostol a reménység ellenére is reménynek (spes contra spem) nevezett. A rövidtávú változásba vetett illúzióktól mentes, a hosszú távú célokat és az alapértékeket a rövid távú kudarcok ellenére sem szem elől tévesztő, a kudarcokból azonban tanuló hozzáállás.

Minden értelmes szakmai kezdeményezés, minden tudományos bizonyítékokkal, emberi jogokkal alátámasztott javaslat forradalmi tett a jelenlegi rezsimben - kezeljük is úgy. Ha az elveinkkel való megalkuvás nélkül tehetjük, vegyünk részt minden olyan eseményen, használjunk fel minden olyan fórumot, ami az igazság terjesztésére alkalmas lehet. Ahol részt vehetünk úgy a játszmában, hogy annak önkényes szabályait kijátszhatjuk a rendszer ellen. Keressük a kis repedéseket a rendszer sziklaszilárdnak hazudott (nem, nem az!) falában, ahová beszivároghatunk, majd jéggé fagyva szétfeszíthetjük azokat. Vagy egyszerűen csak lehetőségünk nyílik arra, hogy bemutathatjuk, milyen velejéig hazug az egész. Várjuk a megfelelő alkalmat, történelmi lehetőséget, hogy a szabadság kis köreiből kiindulva lebonthassuk a zsarnokságot.

Sárosi Péter

Szólj hozzá

szabadság demokrácia autokrácia civil társadalom Carl Schmidt