2019. okt 17.

Az emberarcú fideszizmus mítosza

írta: Pendulumblog
Az emberarcú fideszizmus mítosza

there-are-really-just-3-steps-to-achieve-self-knowledge-but-its-more-complicated-than-it-sounds-770x480.jpgA kiábrándult NER-értelmiségiek útját önáltató hazugságok szegélyezik, akárcsak a kiábrándult kommunistákét a múlt században. 

A választási vereség elindított egyfajta erjedést a jobboldalon. A vesztes pártaparátcsikok, akik hirtelen kikerültek a húsosfazék közeléből, elégedetlenkedni kezdtek. A jobboldali értelmiségiek, akik hirtelen veszélyben érzik az eddigi privilegizált helyzetüket a társadalomban, óvatosan kritizálják a "túlzásokat" és a "visszaéléseket". Ortodox doktrínák kérdőjeleződnek meg (pl. "centrális erőtér" megszűnése), és hovatovább már a Bölcs Vezért magát is eléri a kritika. Ez bizony már veszélyes.

Orbánnak, mint minden tekintélyelvű vezérnek, a saját pártjához való viszonyát a siker határozza meg. Amíg sikerre viszi a saját ügyét, addig döntései szentek és megkérdőjelezhetetlek, legyenek bármennyire unortodoxak és irracionálisak. Hiszen amíg képes arra, hogy etesse az egyre növekvő számú értelmiségi holdudvarát, addig ők szorgosan ápolják az Ésszel szembeszálló Akaraterő Diadalának, a zseniális stratégiai képességek birtokában lévő géniusznak a mítoszát. Viszont amint rávetül a sikertelenség, a kudarc árnyéka a vezérre, a lojalitás megrendül, felüti fejét a kétely, a hitetlenség a hívők táborában.

Ismerős ez a helyzet? Persze. Az 50-es évek elején Sztálin halála után játszódott le hasonló a magyar kommunisták körében, majd a 68-as prágai események kapcsán született meg az "emberarcú szocializmus" programja. Hibákat követtünk el, elvtársak. A személyi kultusz, a dogmatizmus és a sematizmus, a szektásság, rosszul ítéltük meg a párt és a nép viszonyát. De ha kijavítjuk ezeket a hibákat, akkor megmenthetjük a rendszer lényegét, ami alapvetően jó. Hiszen annyi mindent elértünk, nem kellene ezt kidobni az ablakon.

Ami érdekes, hogy gyakran éppen azok érzik meg a leghamarabb a változó idők változó szelének érintését, akik a Vezér legbuzgóbb híveinek mutatkoztak az elmúlt időszakban. Akik a legortodoxabb dogmahívők voltak. Egészen abszurd pálfordulásokat, köpönyegfordításokat figyelhetünk meg ilyenkor. Azok kezdenek el a hibákkal való őszinte szembenézés hiányáról szónokolni, akik a leginkább az élen jártak ezeknek a hibáknak az elkövetésében. Rajk újratemetésén ott álltak és szónokoltak a reformokról azok, akik a megkínzásáért és meggyilkolásáért felelősek voltak.

"Akinek van füle a hallásra, az a hallja meg," mondja az Evangélium. Nos, úgy tűnik, Németh Sándor lelkésznek például van füle a hallásra, legalábbis nagyon jó érzékkel érezte meg megint, mikor kell egy újabbat fordítani a köpönyegén.

Akik a jobboldalon abban reménykednek, hogy a NER lényege átmenthető úgy, hogy kijavítják a hibáit és "vadhajtásait" (értsd: túlzott centralizáció, korrupció, kézivezérelt sajtó stb.), azok legalább akkorát tévednek, mint akik hittek abban, hogy a (poszt)sztálinista rendszerek megreformálhatóak és emberarcúvá tehetőek (pedig a demokratikus szocializmushoz a skandináv országok sokkal közelebb kerültek, mint a kelet-európaiak). Ez a rendszer nem megreformálható, és a bukása, ami most már elkerülhetetlen és csak idő kérdése, csúnya bukás lesz. Nem pedig valami szép, fokozatos korrekciós folyamat.

Hiszen nem egy ellenzéki, hanem éppen egy kormányhű értelmiségi fejtette ki, hogy "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája"! Ennek a rendszernek a "korrupció" nem valamiféle nemkívánatos velejárója, elkerülhető mellékhatása, hanem a lényegéhez tartozik, arra épül. Azért is írtam idézőjelben a korrupciót, mert ez valójában nem korrupció, ebben Lánczinak tökéletesen igaza volt: ez egy új arisztokrácia (nerisztokrácia) kiépítésének teljesen tudatos programja. A közpénzek nagyüzemi lenyúlása nélkül ez a rendszer egy percig sem képes fennmaradni.

És ugyanígy része ennek a NER-nek a centralizált és kézivezérelt propagandagépezet - nem véletlenül nevezik egyre inkább ezeket a hibrid rezsimeket "információs autokráciáknak". Hiszen nincs szükségük a nyílt terror alkalmazására, nem zárják tömegéven börtönbe az ellenállókat, nem tiltják be az ellenvéleményt. Egyszerűen csak olyan zajt teremtenek, amiben az igazság relativizálódik, a közbeszédet pedig a folyamatosan felülről generált mesterséges konfliktusok uralják. És bár meghagynak mutatóba ellenzéki sajtót, a saját médiagépzetükben teljes a cenzúra, és a jobboldali értelmiség hiába is reménykedik abban, hogy majd hagyják kibontakozni az ellenkező véleményeket.

A rendszer által terjesztett legnagyobb mítosz, hogy a NER a többség akaratát fejezi ki Magyarországon. A legnagyobb hazugság az egyenlőségjel, amit a kormány a külső és belső retorikájában folyamatosan odatett a kormány és az ország közé. Ez a mítosz most alapjaiban rendült meg. Bebizonyosodott, hogy ez a többség egy optikai csalódás volt: hiába tudott ugyanis a Fidesz minden eddiginél nagyobb tömegeket mozgósítani az önkormányzati választásokon, így is kisebbségben maradt. A "magyar emberek kormánya" csak annyira a magyar embereké, mint amennyire a "népi demokrácia" volt a népé. A "centrális erőtér" valójában mindig is annyit jelentett, hogy ügyes szalámitaktikával a Fidesz kisgömböcként kebelezett be mindent a jobboldalon. Eközben a saját magát lenullázó baloldal maradványait sikeresen megosztotta és megakadályozta az újjáépítésben és megtisztulásban.

A mostani választáson kiderült, hogy a többség a NER ellen van, és képes érvényre juttatni az akaratát. Letörlődött az arrogáns mosoly a nerisztokraták arcáról, és azóta csak szorongva képesek kilépni az utcára. Amit eddig kiskakasként a saját kis szemétdobmjuknak hittek, arról kiderült, hogy bizony ellenséges terep a számukra. A csalódást a NER értelmiségi holdudvara még úgy próbálja feldolgozni, hogy kényelmes magyarázatokat találnak ki maguknak arról, hogy ez csak a borkaivideó hibája, és a Párt megtisztulásával visszaszerezhetik az elvesztett lendületüket. Előjönnek a szokásos jobboldali toposzok és konteók a patkányforradalomról, a panelprolikról és a sötétben bújkáló sorosista ügynökökről. Minden, csak ne kelljen szembenézni azzal, hogy a rendszer rossz. 

Bár a rendszer agóniája még akár nagyon sokáig elhúzódhat, az ellenzék közben még ezerszer tökön szúrhatja magát, de attól ez a rendszer megindult a lejtőn. Nem irigylem a rendszerhű értelmiséget, hiszen egy hosszú és fájdalmas identitásválságnak és útkeresésnek néz elébe, amihez csak a kiábrándult kommunista értelmiségiek rögös útja hasonlítható.

Sárosi Péter

Szólj hozzá