2020. máj 09.

Kritikai hazaszeretet

írta: Pendulumblog
Kritikai hazaszeretet

23c65c2ce3d220cdc7f3b3dee07fe5e2_exact1980w.pngA hazaszeretet, akárcsak a szeretet általában, sokféle alakot ölthet és megvan a saját evolúciója.

Mindannyian ismerjük a lángoló, perzselő tüzű szenvedélyt, ami elragadja a friss szerelmest. Ami arra készteti, hogy szerelmét mitikus hőssé, valóságos félistenné avanzsálja és piedesztálra emelje. Ez a szenvedély a maga kétségkívül magával ragadó, sodró vonzerejével, sóhajtozó-epekedő pátoszával költők és írók kedvelt témája. Az Erő, ami képessé tesz minket hegyeket megmozgatni és csillagokat lehozni az égből. És ugyanez az erő egyben borzasztóan kiszolgáltatottá és vakká tesz minket. A szerelem aszkétája számára megkeseredik az, ami eddig édes volt, szürkévé válik, amit eddig színesnek látott és durva tapintásúnak az, ami eddig kellemesen puha volt. A szerelem fanatikusa nem látja szerelme tárgyának hibáit, elnézi fogyatékosságait, és harcias ellenségességgel reagál mindenre és mindenkire, aki kritizálja azt.

Az ilyen hazaszeretet - harcos, militáns nacionalizmus, megalomániás romantikus délibábokat kergető, múltba révedő népieskedéssel, szertartásos bálványimádással, giccses barokkos sallangokkal, kritikátlan kollektív nárcizmussal, ami könnyen átmegy paranoid sovinizmusba.

A hazaszeretet lehet ennél letisztultabb és érettebb szeretet. Az ilyen szeretetet csalódások és kudarcok érlelik és erjesztik. Olyan élmények és tapasztalatok, amik rádöbbentik a szerelmest arra, hogy szeretete tárgya bizony nem tökéletes. Fogyatékosságai számosak - nem félisten, csupán gyarló ember, aki néha kimondottan gonosz dolgokra is képes.

Kritikátlan rajongóból egyre inkább a tanítványai hibáit kiismerő, de őt azzal együtt támogató pedagógussá válik. Néha ostorozza is a bűneiért, és kitör belőle a keserű vád - és ezt csak azok vehetik hazaárulásnak, akik leragadtak a nárcisztikus ajnározásnál. Ez az érett szeretet jele, ami áthatotta a próféták “pusztába kiáltott szavát”, az igazán nagy költők, írók és államférfiak látnoki szózatait. Amikor Berzsenyi “rút sybarrita váznak” nevezi a magyart, vagy Ady Endre azt írja, hogy “nekünk Mohács kell” - akkor ez a keserű, vádló, kritikus, de egyben féltő szeretet szól belőle. Akárcsak Esterházy-ból, Petriből vagy Spiróból, akiket mind nemzetgyalázással vádoltak meg. Pedig, ahogy Ignotus Pál írta magáról, mindannyian “gyógyíthatatlanul magyar” írók, költők voltak.

Nem, nem ettől kritikus hangtól kell féltenünk a magyar nemzetet - burokba helyezve, mesterséges fény alatt, megóvva a külvilág minden szellőjétől. Mint a rossz szülő, aki nem csak magával, de a gyerekével is elhiteti, hogy ő a világon a legokosabb és legszebb gyerek, és mindenki más hülye.

Amikor egy nemzet elfelejti a kötelességét a legelesettebb tagjainak védelmében; amikor elnyomja a kisebbségeit; amikor a cél szentesíti az eszközt elvet alkalmazva, a reálpolitika nevében szemet huny a világban történő jogtiprások felett, és embernyomorító nagyhatalmakhoz dörgölőzik; amikor gyűlöletet és gyanakvást ébreszt a szomszédai iránt; amikor nem képes őszintén szembenézni a múlt démonaival; amikor minden sarokban összeesküvést vizionál - akkor az igazi hazafi nem jótékonyan hallgat, hanem felemeli vádló szavát.

Pont ez a vádló, kritikus hang a nemzet lelkiismerete: a kritikus hazaszeretet. Ha ezt elhallgattatjuk, akkor csak a hazapuffogtatás marad.

Sárosi Péter

Szólj hozzá